A Magyar Összetartozás Intézetének szenior kutatója, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, József Attila-díjas író, műfordító 1995-ben szerzett oklevelet a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar–francia szakon. 1998-ban ugyanott abszolutóriummal zárta a PhD-képzést modern magyar irodalom szakterületen. 1995 és 2002 között előbb kollégiumi tanár, majd igazgató a szegedi Károlyi Mihály Kollégiumban. Ezt követően több mint két évtizedig kormánytisztviselő a kulturális minisztériumban, ahol a határon túli kultúra és az irodalom ügyeivel foglalkozik. Az ő nevéhez fűződik a határon túli magyar irodalmi ösztöndíjrendszer, az Irodalmi karaván és a Művészeti karaván, a szórványmagyarságot segítő Közénk tartozol! vagy a lokális identitás erősítését megcélzó Hétköznapi hősök – Írjunk történelmet! és „Másnak térkép e táj” projektek megalkotása és elindítása. 2011-ben a kormányzat felkérésére ő dolgozta ki és tette működőképessé a Márai-programot. Hét szépirodalmi és három műfordításkötet szerzője. Úgy gondolja, hogy az ember nem világba vetett kavics, hanem emberi közösség tagja, ami öntudatot és feladatokat ad. Azt vallja, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozása olyan érték, amelyet mind az anyaországiak, mind a külhoni magyarok a maguk javára fordíthatnak.