Major Anita

A személyes sorstragédiák most tárgyakkal üzennek a múltból Debrecenben

Hadifogoly magyarok a nagy háborúban címmel nyílt kiállítás szombaton a Déri Múzeumban. A nagy háború hadifogsága, mely a „táborok évszázadának” nyitánya volt, Magyarországon mégis mostoha területe a tudományos kutatásnak és az emlékezeti kultúrának ma is.

Hadifogoly magyarok a nagy háborúban

Kevés magyar család van, amelyiket ne sújtott volna hadifogság. Apák, fiúk, testvérek százezrei tűntek el a lágerek bugyraiban – Szibériától Szardíniáig. A nagy háború hadifogsága, amely a „táborok évszázadának” nyitánya volt, Magyarországon mégis mostoha területe a tudományos kutatásnak és az emlékezeti kultúrának ma is. Ezt az adósságot szeretné törleszteni a multimédia korszerű eszközeivel és egyedülálló gyűjteménye bemutatásával az MCC Magyar Összetartozás Intézete. A Hadifogoly magyarok a nagy háborúban című kiállítás kurátorai, Margittai Gábor intézetigazgató és Major Anita igazgatóhelyettes több mint egy évtizede térképezik föl a magyar történelem e fehér foltját.

Tündérkertészek – Ambrus Lajos és Kovács Gyula a Kárpát-medence ősi gyümölcshagyatékáról és Mátyás király kedvenc almájáról

Március 25-e, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja a Kárpát-medencei magyarság piros betűs dátuma: hajdan feltehetően az egyetlen olyan Mária-ünnep volt, amelyet mindenütt megtartottak a Székelyföldtől a Göcsejig, ahol magyarok éltek, és magyarul imádkoztak. Társintézetünk, a Klímapolitikai Intézet a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társasággal, valamint az Agrárminisztériummal karöltve tavaly életre hívta a magyar gyümölcstájfajták napját, amelyet ugyancsak ezen a napon tartunk. A kezdeményezés célja a hazai gyümölcstermesztési hagyományok népszerűsítése és megőrzése. Mindennek úttörője Ambrus Lajos József Attila-díjas író, pomológiai kiadványok szerzője és Kovács Gyula Prima Primissima díjas és Makovecz Imre-díjas erdész, a régi magyar gyümölcsök gyűjtője, szakértője, akikkel Major Anita beszélgetett a Magyar Összetartozás Intézetének podcastjában.

Megbélyegzés vagy felmentés?

Március 6-án rendezték meg a DISZ30 – Három évtizede a tanulási zavarral küzdő középiskolásokért konferenciát, amelyen intézetünk igazgatóhelyettese, Major Anita Megbélyegzés vagy felmentés a részképességzavar megállapítása a tanuló számára? című előadását is hallhatták a résztvevők.
2025.
márc.
21.
17:00

A régi Magyarország elfeledett hangszeres zenéje – A Hungaricus együttes és barátai koncertje pódiumbeszélgetéssel

Szombathely | Petőfi Sándor utca 6. II. emelet
Milyen szerepet játszhatott a Felvidék – mely több évszázadig viszonylagos szélcsendet élvezett a történelmi viharokban – a magyar népzenekincs megőrzésében és exportálásában? Azaz a nemzeti folytonosság és magyar összetartozás fenntartásában, kiterjesztésében. Milyen forradalmi felfedezést tehet egy eltökélt zenerégész, talán át is írva tudásunkat az erdélyi és partiumi népzene eredetéről?

Vannak vidékek – Jókai Mór Magyarországa

Kell-e, szabad-e, érdemes-e ma Jókai Mórt olvasni? Nem túl hímsoviniszta, nem túl bonyolult, nem túl hosszú-e a diákoknak? 200 éve született az „írás Herkulese”, a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jelképes írója.

A történelmi emlékezet kutatói a kutatók éjszakáján

Az idei kutatók éjszakája rendezvénysorozat keretében filmvetítéssel egybekötött beszélgetésen vett részt a szombathelyi közönség. A Magyar Összetartozás Intézetének képviseletében Major Anita, az intézet kutatója mesélt arról az emberarcú kutatásmódszertanról és -gyakorlatról, mely a felgyűjtött anyagokon túl közös élményeket, emlékeket és barátságokat adott számára és férje, alkotótársa, dr. Margittai Gábor számára, akivel közösen vezetik az intézetet.

Hogyan köthető össze a gyümölcsészet a magyarsággal?

Összeállítás a Kossuth rádióban Tündérkertészek című rendezvényünkről.

A szabadságért ki kell állni!

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra, a márciusi ifjakra és a magyar népzenében megőrzött, megóvott nemzeti egységre emlékezett a Magyar Összetartozás Intézete. Ám a zenés-beszélgetéses rendezvényen nem csupán 1848 muzsikái csendültek fel, hanem az egykori Magyarország csaknem valamennyi tájának dallamai is. A rendezvényen Deák Dóra beszélgetett Major Anitával, a Magyar Összetartozás Intézetének igazgatóhelyettesével és Jánosi András népzenésszel.

Kiosztották a XIX. Göcsej Filmszemle idei díjait Zalaegerszegen

Major Anita és Margittai Gábor Erdély és Románia „nagy egyesülése” című alkotása nyerte el a XIX. Göcsej Filmszemle fődíját. A hagyományokhoz híven az egész napos filmvetítést követően négy kategóriában adták át a legjobbaknak a az elismeréseket.

A szórvány erkölcse

Emberi sorsok alkotta periferikus, láthatatlan tájakat mutat be immár több évtizede Margittai Gábor és felesége. Az Isonzónál elhunyt magyar katonák nyomait kutatva vagy a kifosztott erdélyi „belső főnemesek” hányattatásait feltárva is egy a céljuk: bizonyítani, hogy vert helyzetből is van kiút.

A Tiltott kastélyok sorozat új epizódja a Hír Tv-n

A Hír Tv február 10-én tűzte műsorára Major Anita és Margittai Gábor Tiltott kastélyok című sorozatának új epizódját, a Küküllővári Hallereket. Vendégünk a két rendező.