A gernyeszegi Teleki-kastély nem „csupán” a magyar művelődéstörténet kiemelt helyszíne, de a XXI. századi erdélyi főnemesi restitúciós kálvária fontos állomása is. A csaknem fél évezredig Teleki-tulajdonban lévő Gernyeszeg szülőhelye volt többek között a marosvásárhelyi Teleki Tékát megalapító Teleki Sámuel grófnak, de itt született a tragikus sorsú miniszterelnök, Bethlen István is. 75 éve, 1949. március 2-án kezdődött meg az erdélyi magyar nemesség pokoljárása. Filmbemutatónkkal erről az évfordulóról emlékezünk meg.
A hányatott sorsú Teleki család 1949 után végigjárta az erdélyi nemesség, a hagyományőrző polgárság és a földjéhez ragaszkodó parasztság keserves útját: Teleki Mihályt, a kastély utolsó urát arra kényszerítették, hogy a Duna-delta lágerében letöltött „büntetése” után döghúst fuvarozzon egy rókatelepre; a sáromberki kastélyban élő családtagok a Teleki Téka szűkös folyosóján voltak kénytelen élni évekig; és Teleki Gemma grófnő abból tartotta fenn magát, hogy Marosvásárhely belvárosában virágot és zöldséget árult a kapualjakban. Gernyeszeg kastélya állami feladatkört kapott: volt gyermekotthon és tüdőszanatórium, így nem érte olyan mérvű pusztítás, mint az erdélyi kastélyok többségét. Nemrégiben a Belgiumból részben hazatelepülő Teleki Kálmán és családja igényelte vissza az épületet, hogy napjainkban nagy erőfeszítéseket téve igyekezzenek visszaadni annak régi pompáját és funkcióját.
Major Anita és Margittai Gábor Aranyszőnyeg című 52 perces filmje egyedülálló kordokumentumként mutatja be az erdélyi arisztokrácia sorsát, múltját, jelenét és jövőjét. A filmvetítést pódiumbeszélgetés követi az alkotókkal, valamint a film főszereplőivel, gróf Teleki Juliannával és gróf Teleki Kálmánnal.
Program:
– 17:00: vendégek érkezése, regisztráció
– 17.30: köszöntőt mond Major Anita, a Magyar Összetartozás Intézetének igazgatóhelyettese
– 17.40: az Aranyszőnyeg című dokumentumfilm vetítése
– 18.35 – 19.30: pódiumbeszélgetés a film alkotójával, Margittai Gáborral, az MCC Magyar Összetartozás Intézete igazgatójával, valamint a film főszereplőivel, Teleki Julianna grófnővel és Teleki Kálmán gróffal. A beszélgetést Major Anita vezeti.
A filmhez kapcsolódó háttéranyag ide kattintva érhető el.
A filmelőzetes itt tekinthető meg.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az alábbi űrlap kitöltésével lehet: ITT
Mindenkit várunk szeretettel!