Miért nem mondjuk magyarul? – Pódiumbeszélgetés Kecskeméten a kutatók éjszakáján

Az Európa-szerte szeptember utolsó hétvégéjén megrendezett kutatók éjszakája ebben az évben Kecskeméten nyárias meleggel várta a résztvevőket, így a Deák Ferenc tér 4. szám alatti épület légkondicionálóira várt a feladat, hogy a pódiumbeszélgetéshez szükséges optimális hőmérsékletet biztosítsák. Erre annál is inkább szükség volt, mivel a viszonylag kései kezdési időpont (20 óra) ellenére egyetlen nézőtéri szék sem maradt gazdátlanul, ami mindenkor a téma iránti fokozott érdeklődés csalhatatlan jele.

Lakatos Mihály író, költő, műfordító, az MCC Magyar Összetartozás Intézetének szenior kutatója felvezetésében vázolta a hivatalossá válásának idén 180. évfordulóját ünneplő magyar nyelv jelenkori helyzetét és az ehhez kapcsolódó feladatokat, gondokat. Hangsúlyozta, ő a hétköznapi ember perspektívájából szemléli az ügyet, és azt tapasztalja, hogy a mindennapi kommunikációban (főként bizonyos szakmai csoportok és az egyetemi ifjúság körében) egyre nagyobb szerephez jutnak a kritikátlanul átvett angol szavak, szókapcsolatok, amelyek végül a pidzsin, azaz a keveréknyelv nemkívánatos árnyalatát kölcsönzik  nyelvünknek.

Márpedig az olyan gazdag szókinccsel, kifejező képességgel és nagy múlttal rendelkező nyelv, mint amilyen a magyar, mindenképp jobb sorsra érdemes. De ez nem csupán az ő személyes problémája, egyre több „vájtfülű” közéleti és médiaszemélyiség jelzi, hogy az angol nyelvi invázió már-már aggasztó méreteket öltött hazánkban.

Balázs Géza arra a kérdésre, hogy miként látja a magyar tudományos nyelv helyzetét napjainkban, amikor a globalizációs folyamatok áldatlan mellékhatásaként az angol elvenni látszik a levegőt a magyar és más kisebb nyelvek elől, azt válaszolta, hogy a világon létező több ezer közül a magyar azon kevés számú nyelv közé tartozik, amely a hétköznapi kommunikációtól kezdve az egyes tudományos szakterületekig a teljes spektrumot képes lefedni, teljes és érvényes fogalomkészlettel rendelkezik, és ezt illik megbecsülni. A professzor méltatta Apáczai Csere János azon erőfeszítéseit, hogy az 1655-ben Utrechtben megjelent Magyar Encyklopaediájával megteremtse a magyar tudományos nyelvet, az elvont tudományok magyar szókincsét. A mű nyelvi-stilisztikai eredményeivel megvetette tudományos értekező prózánk alapjait, amellyel felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tett nemzetének. Kezdeményezését Kazinczyék folytatták, és sok-sok utánuk következő nemzedék megfeszített munkájának köszönhető, hogy a magyar teljes értékű nyelvként van jelen a tudomány világában, miközben számos kisebb nyelv (a rokonnyelvek közül is) a tudományos szókincs hiányában a perifériára került, sőt el is tűnt.

Hogy a nyelvünk művelését már elődeink is mennyire fontosnak tartották, jól mutatja, hogy a Magyar Tudós Társaság alapszabályában szerepelt az a mondat, hogy: „A Magyar Tudós Társaság a tudományok és szép művészségek minden nemeiben a nemzeti nyelv kiműveltetésén igyekszik egyedül.” Az MTA alapszabálya napjainkban is ezzel a mondattal kezdődik: „A Magyar Tudományos Akadémiát a nemzet a magyar nyelv ápolására, a tudomány szolgálatára hozta létre.”

Ehhez mérten kell fontosnak tekintenünk a magyar nyelv ápolását, fejlesztését, és elkerülni azt, hogy idegen hatásokra háttérbe szoruljon, elsekélyesedjen.

Rancsó Andrea felvidéki pedagógus, a Felvidéki Magyar Értéktár vezető módszertani referense röviden ismertette az értéktár munkáját, és kiemelte, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az olyan régi iratok gyűjtésére és megőrzésére, amely a magyar nyelv felvidéki múltját dokumentálja.

Trianon után a cseh és szlovák nyelv dominanciája elkerülhetetlen volt, a felvidéki magyar közösségnek egészen napjainkig folyamatos harcot kellett és kell vívnia anyanyelve megőrzéséért, a közéletből, az oktatásból való kiszorítása ellen. A szlovák nyelvi hatások egy része így is kivédhetetlennek bizonyult, és a globalizálódás meg a digitális fejlődés révén egyre nagyobb teret nyerő angol nyelv terjeszkedése is tetten érhető a diákok szókincsében.

Ugyanakkor Rancsó pozitív jelenségként értékelte, hogy a felvidéki magyar iskolák, kihasználva az angol növekvő népszerűségét, az angol nyelv magas színvonalon, nagy óraszámban és jó eredményekkel való tanításával számos magyar család számára komoly vonzerőt jelentenek iskolaválasztáskor. Így sikerült csökkenteni azon magyar tanulók számát, akik tanulmányaikat szlovák iskolákban kezdik meg, ami tudvalevőleg az asszimiláció melegágya. Kevésbé örvendetesnek tartja, hogy a szlovák tanítási nyelvű iskolákban a magyar nyelv presztízse alacsony, az oda beiratkozó magyar gyermekek nem szívesen beszélnek anyanyelvükön.

A pódiumbeszélgetés végén a téma által kiváltott érdeklődés nyomán számos hozzászólás hangzott el, többek közt azt is szóvá tette egy jelenlévő, hogy „több magyar nyelv létezik”, mivel a határon túli régiókban használt magyar szókincsében és dialektusában számos különbséget mutat az anyaországban használt nyelvhez képest, és ezek a különbségek a globalizációs folyamatok hatására sajnálatos módon eltűnőben vannak. Sőt e nyelvjárások (merthogy nyelvjárásokról van szó, és nem „több” magyar nyelvről, amelyek csupán bizonyos hangokban és sajátos szavakban különböznek a sztenderd nyelvtől) beszélőit értetlenség és negatív diszkrimináció övezi az anyaországi nyelvhasználók körében.