Balázs D. Attila
Tavaly rekordszámú, több mint hétszázezer magyar turista látogatott el Horvátországba, idén ez a szám is jelentősen növekedhet. Igaz, Fiume, a mai Rijeka mostanában már nem tartozik a kiemelt célpontjaink közé, a magyar tengerhajózás bölcsőjéről pazar képeslapok sokasága született az első világháborúig, amikor a Balaton sem számított a magyar Riviérának. Fiume-Rijeka ma is megér egy látogatást.
Képeslapkutatóként kiemelt helyet foglalnak el gyűjteményemben a fiumei és a Fiume környéki lapok. Régi országunk legnyugatibb pontjáról, a Szent Korona „legszebb ékkövéről” ugyanis számos tetszetős és izgalmas képes levelezőlap látott napvilágot a nagy háborúig, amely után a Délvidékkel együtt leszakították a magyar tengerhajózás bölcsőjét is az ország testéről.
Ahol a magyar flotta állomásozott
Belegondolni is szívfacsaró, milyen magas fejlettségű tengeri kikötőnk volt itt – Európa tizedik legforgalmasabbja és egyik legkorszerűbbje –, és milyen maradhatott volna, ha nem ütnek ki balul a dolgaink.
Beszédes és mai ésszel szinte felfoghatatlan szám, hogy 1914-ben a fiumei magyar kereskedelmi tengerészet hajólajstromában 549 tengeri jármű szerepelt a legkisebb bárkától az óceánjáró gőzhajóig. Ennek a flottának a szállítóképessége ráadásul közel kétszeresen haladta meg Portugália vagy Törökország tengeri kereskedelmi potenciálját. Nem meglepő tehát a hajóval tömött mólók látványa a régi fiumei felvételeken.
Kikötővárosunkban a magyar kereskedelmi tengerészetnek is több központja működött, amelyek közül kiemelkedett az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság, a haza legelső, egyben legnagyobb tengerhajózási vállalata. Hatalmas épülete ma is ott áll a több fiumei kormányzót adó Szapáry családról elnevezett rakparton, de ma már a Jadrolinija horvát hajózási társaság székházaként szolgál.
A városban mindemellett császári és királyi haditengerészeti, valamint magyar királyi állami tengerészeti akadémia is működött, amelyek a város elvesztésével megszűntek. Helyettük később Budapesten létesült két időszaki intézmény a remény jegyében: egy tengerésztisztképző és egy folyamőrségi tanfolyam.
Kikötő, nem üdülő
Fiume kikötői és nem kimondott üdülővárosi jellege miatt a helyi képeslapok sem a megszokott Adria-parti idillt mutatták Trianon előtt. Az ide utazók persze kétségkívül az Adria, a „nagy víz” közelsége miatt látogattak le ide, no meg, hogy lássák, milyen nagyvilági nyüzsgés jellemzi legnyugatibb városunkat. Fiumébe és a szomszédos Abbáziába valóságos sikk és büszkeség volt levonatozni. Persze annak, aki nem épp valamelyik jobb életet ígérő kivándorlóhajóra készült felszállni az ismeretlenbe…
A Kápát-medence különböző zugaiba szétküldött fiumei képeslapokon egy tengerparti nagyváros sziluettje mutatkozik meg előttünk ősvillamosokkal, többemeletes szállodákkal, Fellner és Helmer tervezte színházzal. Olyan város képe, amely mólói, rakpartjai, magyar hajó- és torpedógyára (!) s az itt kikötött kisebb-nagyobb gőzösök ellenére meglehetős összhangban élt a természettel, és nem is tűnt mai értelemben zsúfoltnak.
Többnyelvűség a mindennapokban
A régi lapokat alaposabban szemügyre véve szembeötlő, hogy szinte egytől egyig olasz nyelven nyomtatták őket. (Ez alól az 1896-os millenniumi képeslapsorozat „Fiume kikötő – Port de Fiume” feliratú példánya a legjelentősebb kivétel.) A város korabeli nemzetiségi összetételét nézve nincs is ebben semmi különös, hiszen
A magyar jelenlétet tekintve fontos megjegyezni, hogy egyes feltételezések szerint Szent László lehetett Fiume első magyar ura, hiszen a lovagkirály 1091-ben dinasztikus alapon vonult be az akkori Horvátország nagy részébe. Egyelőre még vitatott, hogy meddig is jutott el e hódítás során, de annál beszédesebb, hogy az uralkodó azt írta a monte-casinói apátnak, hogy már „mintegy szomszéddal közlekedhetel velünk”. Milyen kár, hogy ezekben az időkben még nem léteztek mesélő képes levelezőlapok…
A Fiumét ábrázoló klasszikus képeslapok olasz feliratai tehát jelzik, hogy semmiféle nyomás nem mutatkozott nyelvi szinten magyar állami térfélről. A Fiumara-csatorna Canale della Fiumara néven, az Adamich út Via Adamich, a Szapáry rakpart Riva Szapáryként jelenik meg e ritkaságokon, amelyek a magyar, a horvát és az olasz múlt egy-egy közös dokumentumának tekinthetők.
A lapok hátoldala is több esetben háromnyelvű volt, együttesen jelent meg rajtuk a magyar „Levelező-Lap” az olasz „Cartolina Postale” és a horvát „Dopisnica” megnevezés. A „Piazza Andrassy”-t bemutató lapunkon is hasonló a felállás. Ám e példány azzal is mutatja, hogy ízig-vérig a Monarchia terméke, hogy nyomtatása már Prágában, a birodalom északnyugati felében történt. Ezt az etnikai értelemben igen összetett képeslapot viszont hagyományosan magyar királyi postabélyeg szállította Budapestre. A szent koronás bélyegzők dátumai alapján pedig az is kiviláglik, hogy szépen színezett felvételünk mindössze egyetlen nap alatt ért a fővárosba, ami a híresen gyors korabeli magyar postaszolgálatot dicséri.
A lap mindemellett egy kuriózumot is rejt, mert egy hajdani valutaváltó (Cambio Valute) is feltűnik rajta, ami a magyar és a nemzetközi képeslaptörténetben is szokatlan témának számít.
Turul szárnyán a szomszédban
Fiume kapcsán fontos leszögezni, hogy a hosszú adriai partszakasszal bíró szomszédos Horvát-Szlavónország, Magyarország társországa is a Szent Korona országainak egyike volt 1918-ig. A Fiuméval úgymond határos Modrus-Fiume vármegyében is turulos bélyegek szállították a lapokat, bármilyen nyelven lettek megírva, hiszen önálló horvát bélyegkiadás nem létezett még akkoriban. A sokak által jól ismert Modrus-Fiume vármegyei tengerpati üdülőhelyről, Cirkvenicáról is „turul szárnyán” szállította a posta a levelezőlapokat, ráadásul a cirkvenicai lapok nagy részén alapból magyar felirat szerepelt, nem úgy, mint a fiumei kiadásokon.
A fentiek fényében fölösleges lamentálni azon, hol élt több magyar, és ezáltal mi számított magyarabb területnek, mert – hogy Juhász Imre alkotmánybírót idézzem korszakos Fiume-könyve bevezetőjéből – „a Magyar Tengermellék és benne Fiume városa is történelmünk része, s mint ilyen, elvehetetlen, feledhetetlen”. Még ha ezt sokszor a horvát politika és a külhoni magyarságot egyre inkább támadó hazai liberális közbeszéd nem tudja is mindig lenyelni.
Éppen ezért ottjártunkkor ma is érezzük magunkénak Fiumét, hiszen ide sosem a horvát Rijekába érkezik lélekben a magyar utazó. Kiváltképp az, aki be tudja fogadni a régi képeslapokból áradó megkérdőjelezhetetlen magyar múltat.
(Bortókép: A mai Rijeka látképe. Forrás: Wikipedia)
