Az MCC Magyar Összetartozás Intézete meghívására Budapesten és Veszprémben adott koncertet Erdal Şalikoğlu isztambuli lantművész a török–magyar barátsági szerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából. Testvérkultúrákról, Eger ostromának török megítéléséről, a modern Törökországot megalapító Atatürk magyarokhoz írott táviratáról és Balassi Bálint dalos portyáiról is szó esett az esteken.
„Az igazságosság, elszántság és makulátlan önfeláldozás sikerre visz! Hiszünk és bízunk abban, hogy ott, a Duna partján szenvedő magyar nép meg tudja menteni a jövőjét! Ne veszítsék hitüket, mert a jövő azoké, akik vágynak rá, és hisznek benne!” – idézte Erdal Şalikoğlu a „törökök atyja”, azaz Mustafa Kemal Atatürk magyarokhoz írott táviratát, amelyet 1923. augusztus 22-én olvastak fel az országgyűlésben. A budapesti Tas vezér utcai MCC Scrutonban december 15-én megrendezett koncert és beszélgetés fő témája a török–magyar kulturális kapcsolatok történelmi és szellemi-érzelmi háttere, illetve jelene volt.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a magyar és a török kultúra ezer szálon kapcsolódik egymáshoz. Persze – ahogy a veszprémi és a budapesti beszélgetéseken is elhangzott – nemcsak a hódoltság 150 évére kell gondolnunk, hanem a hazai szabadságmozgalmak bukása után nyújtott török segítségre is, mint például II. Rákóczi Ferenc fejedelem Rodostójára és az „1849-eseknek” adott menedékre is. Magyar szervezte meg a török állami tűzoltóságot (Széchenyi Ödön), magyar indította el a török népdalgyűjtést (Bartók Béla), és magyar nyelvészek hathatós közreműködésével zajlott a latin ábécé bevezetése az ázsiai birodalomban. Ugyanakkor Magyarország az elsők között ismerte el a száz éve megalakult Törökországot, és száz éve, 1923. december 18-án kötött a két ország barátsági szerződést. A Magyar Összetartozás Intézete (MÖI) e magyar–török centenáriumra emlékezve hívta meg Erdal Şalikoğlu isztambuli lantművészt, aki évtizedek óta kutatja a török és magyar kapcsolatokat, zenei párhuzamokat – a kulturális és szellemi testvériség jegyében. Az eseményen pódiumbeszélgetéssel, fotóvetítéssel egybekötött koncerten vehettek részt az érdeklődők.
Negyven kilométerre a magyar turisták által is előszeretettel látogatott tengerparti Antalyától, egy Macarköy, azaz Magyarfalva nevű rejtélyes faluban ismerkedtek meg az isztambuli muzsikussal – idézte fel bevezetőjében Margittai Gábor, a MÖI igazgatója –, méghozzá a székelyföldi Csíkszentdomokosból érkezett székely kapu avatási ünnepségén, 2006-ban.
Reumatológus szakorvos, évtizedek óta szorosan kötődik a magyar kultúrához. Filozófus, zenész, közvetíti a magyar kultúrát határainkon innen és túl, kiérdemelte a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, tiszteletbeli magyar – mutatta be a vendéget Major Anita, az intézet igazgatóhelyettese, aki az est házigazdája és a lantművész beszélgetőtársa volt.
„1991-ben ismertem meg megboldogult barátomat, Kobzos Kiss Tamást, és kiderült, hogy már rég vártuk egymást: Tamás gyermekkorától érdeklődött a török kultúra, főleg a népdalok, a népzene iránt. Titokban rövidhullámú rádiót készített, hogy hallgathassa a török adásokat. Személyében olyan emberrel találkoztam, akivel a hagyományos magyar kultúra és szellemi világ minden mélységét meg lehetett ismerni. Neki köszönhetően szerettem meg a magyarságot. Kobzos Kiss Tamással nagy szerencsém volt, mert ő magyarszerető és kultúraszerető magyar volt”
– mondta el a zenész.
A törökség szerepét mi Magyarországon ambivalensen látjuk, hiszen vannak, akik a törökökben csak a hódítót látják, mások viszont értékelik építő jelenlétüket is. Hogyan gondolkodnak a törökök a magyarokról?” – tette fel a kérdést Major Anita, amelyre Erdal zenével válaszolt, többek között az egyik leghíresebb Balassi Bálint-verssel. Amikor ezt először hallotta, rögtön tudta, hogy török dalra született: a rím, a szótagszám, a sorok szerkezete mind erre utalt. És valóban: a Hogy Júliára talála, így köszöne neki című költeményhez Balassi oda is írta megjegyzésként: „az török Gerekmez bu dünya sensiz nótájára”. Ennek a dalnak csak a címe maradt meg, Balassi verse őrizte meg, a dallam elveszett, magyarázta Erdal Şalikoğlu. Ő húsz perc alatt zenét szerzett hozzá.
E vers hatására kezdett el gondolkodni azon, hogy mi a magyar, mi a madzsar. Az iskolában nemigen hallott részletesebben rólunk, inkább csak az oszmán kori hódítások kapcsán. Ahogy arról is, hogy e háborúk alatt az egyetlen számottevő katonai erő a magyaroké volt Európában.
– mondta Erdal.
Aztán tanulmányai révén tudatosult benne, hogy sokkal többről van szó: nemcsak Balassi Bálint tökéletes jártasságáról a török kultúrában – ami törökök ellen harcoló katonaként „nem semmi” –, de Thököly Imre, Rákóczi fejedelem és Kossuth Lajos történetéről is. Ami szerinte nem lehet véletlen: sok magyar költözött török földre az idők folyamán, de testvérként fogadták őket, nem egyszerű menekültként.
Aztán Kemal Atatürk szabadságharca után, amelynek köszönhetően 1923-ban megalakulhatott Törökország, sok segítséget kapott az ország a magyaroktól: művészek, mesterek, tudósok, tanárok érkeztek. Csaknem ezer magyar élt Ankarában, olyan sokan, hogy külön papra volt szükségük. Magyar kezdeményezésre jött létre az ankarai Néprajzi Múzeum is, ahol Atatürk koporsóját is őrizték a mauzóleum megépítéséig. Erdal Şalikoğlu sajnálkozott, hogy csak száz évre tekint vissza ez a hivatalos török–magyar barátság, de korábban nem volt rá mód, hiszen nem volt török polgárság, nem volt török nemzet, de még egyén sem: „umma voltunk, egy vallás követői, a szultán hűbéresei. Ez nem elég. Atatürk óta büszkén mondhatjuk, hogy törökök vagyunk. Pedig az a törzs háromezer éve török volt. E nemzetépítő munkában segítő minden kultúra, minden egyén szent és értékes nekünk, elsősorban a magyarok” – fogalmazott az isztambuli művész. Hozzátéve tréfálkozva, hogy ha valaki adna most neki egy fehér tollat, örömmel odaírná a háta mögötti molinóra, hogy Magyar–Török Összetartozás Intézete.
Erdal Şalikoğlu beszélt még az örmény és grúz határ közelében fekvő, északkelet-törökországi szülőföldje kulturális sokszínűségéről és az ebből következő tolerancia megtapasztalásáról, az anatóliai énekmondókról, az asikokról, az iszlám misztikus irányzatairól, az isten- és emberszeretet vallásáról, valamint az Egri csillagok fordításának nehézségeiről. Elfogadhatatlannak tartotta ugyanis, hogy Gárdonyi regénye számtalan nyelvre le van fordítva, csak törökre nem – így hát 2013-ban nekilátott.
Az estet a lantművész a Szivárvány havasán című erdélyi népdallal zárta.
Az eseményről készült felvétel itt tekinthető meg: