A magyar nyelv állapota és a rá leselkedő veszélyek minden jel szerint nem hagyják közömbösen a Kárpát-medence lakóit, mert lám, a budapesti konferencia és a tusványosi pódiumbeszélgetés után a marosvásárhelyi nagy magyar esemény, a Vásárhelyi Forgatag szervezői is úgy gondolták: érdemes róla szót ejteni a rendezvényre kilátogató publikum előtt.
A pódiumbeszélgetésen ezúttal Botházi Mária főszerkesztő, egyetemi oktató, dr. Gudor Kund Botond gyulafehérvári lelkipásztor, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese és dr. Miklós Zoltán-István muzeológus-néprajzkutató, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója vett részt e sorok írójának, a Magyar Összetartozás Intézete szenior kutatójának moderálásával.
„Itt mindenki így mondja”
A pódiumbeszélgetés előtti estén, tíz óra körül érkeztem meg Budapestről Marosvásárhelyre. A mintegy kilenc-tíz órányi út után farkaséhesen kerestem egy még nyitva tartó éttermet, hogy megvacsorázzam. A szállásom közelében találtam is egyet, ahol az asztaloknál magyar fiatalok söröztek és diskuráltak önfeledten. Az ifjú pincérnél harapnivaló után érdeklődtem, mire a következő válasz érkezett: „Ebben az órában már csak kriszpi csikennel szolgálhatok.” Mondom: „Nem tudom, mi az, de jó lesz.”
Lám, véletlenek nincsenek. Azért érkeztem ide, hogy az angol nyelv egyre agresszívebb térhódításáról és ennek következményeiről értekezzem, és az első erdélyi magyar fiatal, akivel szóba ereszkedem, máris „kriszpi csiken”-nel fogad. Fizetéskor, jóllakottan, tehát már jóval szelídebb hangulatban jeleztem neki, hogy az étel neve „ropogós csirkét” jelent, mire azt a választ kaptam: „Igen, de itt mindenki így mondja.”
És hogy nemcsak mondja, de írja is, azt jól illusztrálják az alábbi fotók, amelyeket másnap délelőtt Marosvásárhely főterén készítettem, de készülhettek volna Manchesterben is…
A másnapi pódiumbeszélgetés felvezetésében jeleztem, hogy úgy tűnik: az úgynevezett tudománymetria, amely az egyetemi oktatók tudományos teljesítményét méri, globális akolba tereli az oktatókat és tudósokat, ahol az angol az egyetlen elfogadott, értékelt és pontszámokkal honorált nyelv. Arra a kérdésre, hogy vajon ez hasznára válik-e a nemzetközi tudományosságnak, nem veti-e vagy nem vetette-e máris vissza az európai tudomány fejlődését, hiszen igen fontos regionális jelenségek és témák maradnak feldolgozatlanul, és az érintett társadalmakban olyan problémahalmaz keletkezik, amelyre a tudomány részéről nem érkeznek válaszok, Botházi Mária egyetemi oktató válaszolt.
Botházi elmondta, hogy az oktatók azzal a helyzettel szembesülnek, hogy ha nem közölnek angol nyelven, akkor menthetetlenül perifériára szorulnak a tudományos életben, ezért kénytelenek az angol anyagoknak elsőbbséget biztosítani, miközben azért igyekeznek odafigyelni a nyelv- és kultúraspecifikus témáikra is, amelyeket magyar nyelven dolgoznak fel, majd ezt követően e dolgozatokból mindazt, ami nemzetközi szinten is figyelemre tarthat igényt, angol fordításban is közzéteszik.
Ugyanakkor fontos az angol nyelvű tudományos szaknyelv ismerete, mert nemzetközi szinten a legjobb tudományos munkák ezen a nyelven hozzáférhetőek.
Felvetettem, hogy az oktatók lényegében nem a saját társadalmukat szolgálják, hanem nemzetközi irányvonalat, elvárásrendszert, tehát a témaválasztást nem a téma fontossága, hanem a „pontértéke” szabja meg, így számos olyan helyi feladat (például az erdélyi magyar sajtó történetének megírása, monográfiák, hagyatékok feldolgozása) marad megoldatlanul, amelyekkel a szakma adós marad a helyi társadalomnak. Botházi Mária elismerte, hogy bizonyos feladatok valóban feltorlódnak, de ez főként a médiatudomány területén érhető tetten, a történészek, a kultúrakutatás vagy a filmes szakma például jobban boldogul a tudománymetria és a helyi társadalmi elvárások kettős szorításában. Ha módjában állna átalakítani a mérési rendszert, sokkal rugalmasabbá tenné, és nemcsak az elméleti munkákat honorálná, hanem a gyakorlati feladatok elvégzését is.
A szórványmagyarság helyzete mindig és minden tekintetben különleges helyzet: lényegében folyamatos utóvédharcról van szó mind az identitás, mind a magyar nyelv tekintetében. Milyen szerepet tölthet be a magyar nyelv és az anyanyelvi kultúra a szórvány identitásának megőrzésében, és betölti-e ezt a szerepet? – kérdeztem Gudor Kund Botondtól. Az egyház és az iskola szoros együttműködésének különös jelentősége van a szórványmagyarság életében – válaszolta az esperes. A szórvány csak akkor töltheti be a „bástya”, a „végvár” szerepét a nemzet életében, ha az ott élők vállalják, hogy nap mint nap megküzdenek intézményeik megtartásáért, a közösségük és a nyelv fennmaradásáért.
Péter hiába tagadta meg az Urat
Friss élményét is megosztotta a közönséggel. Aznap reggel vendég anyaországi tiszteletes hirdetett igét a vasárnapi istentiszteleten a gyulafehérvári szórványközösségnek, aki nagyszerű evangéliumi példázattal világított rá a szórvány hivatására, feladataira. Amiként Péter hiába tagadta meg háromszor is az Urat a legnehezebb pillanatokban – mondta a vendég –, mert számonkérői felismerték akcentusáról, hogy galileai származású, ugyanúgy a szórványban élők számára sem célravezető nemzetük és nyelvük megtagadása. Csak úgy élhetnek teljes életet, ha büszkén vállalják önmagukat származásukkal és nyelvükkel együtt.
A magyar nyelv használata a romániai közigazgatásban és a magánszférában soha nem volt problémamentes. De nem is annyira a használata, mint inkább a nem használata jelenti az igazi problémát, különösen a kisebbségi társadalom szemszögéből nézve.
Mi a helyzet e tekintetben a kulturális intézményekben, mennyire rugalmasak a jogszabályok a magyar nyelv használata ügyében, és mutatkozik-e igény a nagyközönség részéről, hogy a feliratok, a kihelyezett szövegek, a szórólapok magyarul is megjelenjenek? Van-e ellenérzés e tekintetben a román anyanyelvű látogatók részéről? – kérdeztem Miklós Zoltán-Istvántól.
Több román, mint magyar turista?
Az intézmények által használt kommunikációs kódnak mintaszerűnek kell lennie – mondta az múzeumigazgató – mind a nyelvezet, mind a tudományos teljesítmény tekintetében. A székelyudvarhelyi múzeum a közelmúltig csak magyar nyelven kommunikált, mivel a látogatói túlnyomórészt magyar anyanyelvűek voltak. Aztán a járvány ideje alatt az anyaországi turisták száma jelentősen megcsappant, ezzel párhuzamosan nőtt a belföldi turizmus intenzitása, és ma már közel járnak ahhoz, hogy több román látogatójuk legyen, mint magyarországi. Ekkor léptek egyet a „profizmus” irányába, és ma már minimum kétnyelvű kommunikációval várják látogatóikat abból kiindulva, hogy az odalátogató turista megérdemli, hogy megkapja azt a minőséget, amelyre befizet. Ilyen szempontból természetes folyamat eredménye volt a kétnyelvű kommunikáció.
A székelyföldi múzeumok speciális helyzetben vannak Románián belül, mert az általuk használt elsődleges kommunikációs nyelv a magyar. Ez alól a marosvásárhelyi múzeum jelent kivételt, ahol ezt a szerepet a román nyelv tölti be. Pár hete, amikor a székelyudvarhelyi múzeum áthozott egy tárlatot Marosvásárhelyre, a feliratok sorrendjét meg kellett változtatni: első helyen a román feliratokat kellett szerepeltetni, második helyen az angol nyelvűeket, és csak harmadikként jelenhetett meg a magyar. Továbbá a tekintetben is mutatkoztak problémák, hogy a történelemről szóló magyar és román narratíva még mindig erőteljesen különbözik egymástól. A tárlat az első világháború székelyföldi történéseit mutatja be.
Szóval nagyon sok érzékenységre oda kell figyelni a Marosvásárhelyhez hasonló etnikai képet mutató térségekben – zárta gondolatait Miklós Zoltán-István igazgató.
A program befejező részében a közönség is szót kapott, és az elhangzott gondolatok végkicsengése örömteli módon az volt, hogy oda kell figyelni a nyelvhasználatra, gondot kell fordítani a szép és helyes magyar beszédre, és ebben nagy felelőssége van mind a sajtónak, mind a civil szférának. Ceterum censeo: a megfelelő magyar fordítással, változattal rendelkező, nyelvünk prozódiájához és szellemiségéhez nem illő, kritikátlanul átvett anglicizmusokat (és román szavakat) ki kell szorítani a mindennapi nyelvhasználatból.
Lakatos Mihály
(Borítókép: a Magyar Összetartozás Intézetének pódiumbeszélgetése a Vásárhelyi Forgatagon szeptember 1-jén)
