2024. április 26-án 17 órától pódiumbeszélgetés volt az MCC Scrutonban Vaskuti Istvánnal, a Nemzet Sportolójával, olimpiai, tízszeres világ- és tizennyolcszoros magyar bajnok kenussal, edzővel, sportvezetővel. A meghívott vendég beszélgetőtársa Lakatos Mihály, az MCC Magyar Összetartozás Intézetének kutatója volt.
A beszélgetés elején Vaskuti rövid áttekintést nyújtott a kajak-kenu sport múltjáról és jelenlegi helyzetéről. Szó esett a vízicserkészetről mint a sportág origójáról, gróf Klebelsberg Kunóról, akit a Testnevelési Főiskola létrehozása (1925) mellett a magyar sportmozgalom megalapítójaként is tisztelhetünk, továbbá arról, hogy a két világháború közötti kormányzatok nagy hangsúlyt fektettek a fiatalok rendszeres testmozgására, fizikai képzésére. Lakatos kérdésére, hogy annak tükrében, hogy a tokiói olimpián a kajak-kenu a legeredményesebb magyar sportágnak bizonyult (sportolóink hat érmet szereztek a húszból), megfelelőnek érzik-e a társadalmi megbecsültségüket, elismertségüket, Vaskuti határozott igennel válaszolt. Ugyanakkor megjegyezte: más sportágaktól eltérően az övéket soha nem kellett „konszolidálni”, mindig gondosan odafigyeltek arra, hogy takarékosan gazdálkodjanak, cserébe az állami támogatásra és odafigyelésre sem lehetett soha panasz.
A beszélgetés további részében Vaskuti István pályafutása került terítékre az első evezőcsapásoktól egészen a Nemzet Sportolójává való választásáig. Elmondta: Falk Miksa utcai lakásuk közel volt a Margit-szigethez, így gyermekkorában rengeteg időt töltött evezéssel. Bár kajakozással kezdte, a kenuzásban nagyobb kihívást látott, jobban izgatta, hogy a szűkös és ingatag vízi alkotmányban miként lehet talpon maradni és sebesen siklani – ezért korán átpártolt a kenusokhoz.
Sportolói pályafutása csúcspontjánál, az 1980-as moszkvai olimpián 500 méteren Foltán Lászlóval közösen kivívott diadal és az olimpiarendezés körülményeiről hosszasabban elidőztek a beszélgetőtársak. Vaskuti a korábbi eredményeik alapján biztos volt abban, hogy odaérhetnek a dobogó valamely fokára, amely végül a legfelső lett. A jelenlévők az egykori futam videófelvételét is megtekinthették Vitray Tamás ma is érzelmeket keltő közvetítésében. Bár csonka olimpia volt, a kajak-kenu sport színe-virága: többek között magyarok, románok, jugoszlávok jelen voltak Moszkvában, ugyanis a távol maradó nyugati országok versenyzői soha nem jelentettek komoly konkurenciát számukra.
Ezzel együtt Vaskuti felháborítónak és méltánytalannak tart bármiféle bojkottot és eltiltást, így az orosz és fehérorosz sportolók kitiltását is a párizsi olimpiáról. Az efféle eljárások, sporttól idegen ügyek ürügyén úgy mérnek csapást a sportolói karrierekre, hogy a sportolók ez ellen nem védekezhetnek, vétlen emberek pályafutását torzítják el jóvátehetetlenül. És itt szóba került a Los Angeles-i olimpia is, ahol – mind fizikailag, mind pályafutása tekintetében a csúcson! – biztos befutónak számított. Számított volna – ha politikai okokból nem tiltják el a részvételtől. Ezt ő és a generációja soha nem tudja megbocsátani az akkori vezetésnek.
De jó néhány anekdota is előkerült a beszélgetés során, többek között az az eset is, amikor gyerekként a Duna-parton utasította az akkor már felnőtt és világbajnok Wichmann Tamást, hogy hozza ki neki a vízbe pottyant labdát, amit Wichmann nem vett jó néven. Így kezdődött a későbbi nagy barátság.
Lakatos felvetésére, hogy egyszer azt mondta: a legnehezebb abbahagyni, mesélt visszavonulása után elkezdett edzői és sportvezetői pályafutásáról is. Sikeres edzőként vonult be a kajak-kenu történetébe, hiszen irányítása alatt és mellett féltucatnyi tanítványa lett később világbajnok, például Pulai Imre, Szabó Attila és Pálizs Attila kenusok. Némelyik közülük ma már maga is mesteredző. Mindig arra ösztökéli tanítványait – mondta Vaskuti –, hogy versenyhelyzetben igyekezzenek a legtöbbet kihozni magukból, mert nemcsak önmagukat, hanem az egész nemzetet képviselik. Itt Lakatossal felelevenítették azt a 12 évvel ezelőtti esetet, amikor egy erdélyi körút alkalmával egy öregúr külön köszönetet mondott Vaskutinak a moszkvai olimpiai győzelemért. Ő maga – mesélte az öregúr – a román hadsereg katonájaként nézte román társaival a közvetítést, és azokban a pillanatokban „jó volt magyarnak lenni”. Különösen, hogy a román páros előtt futottak be a célba…
Vaskutinak három gyermeke született, két fiú és egy lány. Mindhárman belekóstoltak az evezés világába, s bár végül más pályát választottak, maguk is elismerték, hogy a sportolóként eltöltött idő jelentős jellemformáló erővel bírt, és ez kihatott további életükre is.
A beszélgetés végén Lakatos Mihály arra kérte Vaskutit, hogy „játszásiból” tippelje meg, hogy a párizsi olimpiára kvótát szerzett kajakozóink és kenusaink (kilenc fiú, hat lány) hány érmet fognak szerezni. Vaskuti mosolyogva jegyezte meg, hogy ez számos apró tényező függvénye is, de ő a nyolc futam során négy-hat éremre számít.
Mi természetesen nyolcra…
