Dr. Jeney János, az MCC Magyar Összetartozás Intézetének szenior kutatója a napokban tért haza a dél-afrikai Clarensben megrendezett nemzetközi szimpóziumról. A szimpózium központi témája a különböző nyelveken megjelenő helységnevek voltak.
Szenior kutatónk Magyar településnév használat Székelyföldön című előadásában bemutatta, hogy Erdélyben egy táblán megjelennek a román mellett a magyar és német helységnevek abban az esetben, hogyha az adott település lakóinak legalább 20 %-a magyar vagy német, igaz, a német településneveket néhány esetben akkor is feltüntetik, ha nem éri el a németség a településen ezt az arányt. Ilyen példa Nagyszeben, ahol megjelenítették a városnevet Hermannstadtként is, annak ellenére, hogy mára már alig él ott német. Miután a külföldi közönség mindennek nem ismerte a történeti hátterét, kutatónk röviden bemutatta a határváltozások történetét, valamint térképen illusztrálta, hogy a területen hol élnek ma magyarok Erdélyben. Kitért arra is, hogy az ENSZ iránymutatásai megkövetelik egyfelől azt, hogy minden, az adott településen beszélt nyelven kiírják a település nevét, ugyanakkor egy adott országon belül nem lehet két azonos nevű település.
Az Erdélyben alkalmazott alapelv parázs szakmai vitákat váltott ki, ugyanis Dél-Afrikában egy mára már meghaladott ENSZ-alapelvet használnak, amely azt mondja ki, hogy egy településnek csak egy neve lehet. Ezt az ENSZ ma már úgy értelmezi, hogy egy településnek csak egy neve lehet egy nyelven. Fontos, hogy minden kisebbségi név endonímának számít, így az adott állam hivatalossá kellene, hogy tegye azt. A kérdés a dél-afrikai kutatókat is megosztotta, ugyanis ott nagyon népszerűek az ideológiai alapú településnév-változtatások. Amennyiben alkalmaznák azt az alapelvet, hogy minden helyi nyelven a helyben használt településnév kellene hogy hivatalos legyen, az ilyen változtatások nem lennének lehetségesek, ugyanis egyfelől kizárólag a helyben használt neveket lehetne hivatalossá tenni, másfelől a jelenleg használt nevek eltörlése csak nagyon ritka esetben lenne lehetséges.
A szimpózium vitái ugyanakkor felkeltették az érdeklődést az erdélyi magyarság helyzete iránt. A legtöbb delegált ugyanis nem tudott az erdélyi magyarság létezéséről. Sokak számára továbbra is nyitott volt, hogy a térképen látható nagy számú magyar hogyan „került” Erdélybe. Dr. Jeney János egyértelművé tette, hogy az ott élő magyarok őshonos lakosság, így az őshonos közösségek jogai megilletik őket. Egy lesothói küldött kiemelte, hogy az ő országában is élnek olyan nyelvi közösségek, amelyeknek a nyelvét nem ismerik el, és nagyon hasonlónak érzi az erdélyi magyarok helyzetéhez. Még ha a valóságban valószínűleg nagy eltérések vannak is, az egyértelmű, hogy hatalmas rokonszenvet keltett benne az előadás. Az osztrák küldött, aki ismerte Erdélyt, hangsúlyozta, hogy a magyarság ellen kiemelten nagy a diszkrimináció, ugyanis míg a német lakosságnak a névhasználatban sokkal nagyobb engedményeket tesznek, addig a magyar táblákat időközönként el is távolítják (pl. Fugyivásárhely). Érdekesség továbbá, hogy az egyik szervező az előadást követően kijelentette, hogy mindenképpen el akar látogatni Erdélybe, hogy megismerje az erdélyi magyarság helyzetét.
Az előadás elérte fő célját, ami nem volt más mint az erdélyi magyarság helyzetének bemutatása a nemzetközi közönség előtt.
