A szerb kormány 1914. december 7-én kiadta a nisszai (niši) deklarációt, amely az összes „testvérük felszabadítását” deklarálta. Ez gyakorlatilag a délszláv állam megteremtését jelentette.

1915. április 26-án pedig aláírták a londoni egyezményt, amelyben az Antant garantálta Nagy-Szerbia létrejöttét.  Miután 1918-ban az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnt, a Károlyi Mihály vezette kormány olyan módon akarta egyben tartani Magyarországot, hogy széles körű autonómiát ígért a nemzetiségeknek. Róth Ottó ezt úgy próbálta megvalósítani, hogy 1918. október 31-én létrehozta a Bánáti Köztársaságot. Róth azt hirdette, hogy a németekkel együtt kormányoznak. Ez az új állam a svájci modell szerint működött volna, viszont kizárólag a Károlyi-féle Magyarország ismerte el. A szerb lakosság elutasította ezt az államalakulatot, és 1918. november 7-én a francia csapatok bevonultak a területre, majd november 19-én befejeződött a megszállás. Az új köztársaság kormánya november 25-én kimondta a terület egyesülését a szerb királysággal. Ezt a román lakosság nem fogadta el, és végül a trianoni békediktátum osztotta fel a területet Szerbia és Románia között.

(Borítófotó: Szerém vármegye, Gönczy Pál térképe)