Bálint József
93 évvel ezelőtt, 1933. február 7-én hunyt el Apponyi Albert gróf, vallás és oktatási miniszter, korának legnagyobb hatású politikusa.
Élete végigkísérte hazánk egyik legmozgalmasabb korszakát az 1848-as forradalomtól és szabadságharctól a dualizmus korán át egészen az első világháborút követő trianoni országcsonkításig és a konszolidációs időszakig.
Kivételes műveltsége és páratlan szónoki tehetsége már fiatalon a közélet élvonalába emelte. 1872-ben, mindössze 26 évesen országgyűlési képviselőnek választották, ezt követően pedig lényegében haláláig meghatározó szereplője a magyar törvényhozásnak. Bár elsősorban politikus és parlamenti szónok volt, nyelvtudásával és diplomáciai érzékével nemzetközi téren is kitűnt a korszak közéleti személyiségei közül. Anyanyelvi szinten beszélt franciául, angolul és németül, latin műveltsége pedig egész gondolkodását áthatotta. Kortársai a „legnagyobb élő magyar” névvel illették őt.
Apponyi az 1920-as párizsi békekonferenciára küldött magyar delegáció vezetője, sok érdeme közül talán ez tette őt leginkább ismertté. A politikától visszavonulva, már a békeküldöttség megalakulása előtt tudatosan készült az antanthatalmakkal való tanácskozásra, minden idejét a béketárgyalások előkészítésének szentelte. Az 1920. január 16-án Magyarország képviseletében francia, angol és olasz nyelven is előadott nagyhatású védőbeszédében leszögezte: „a békefeltételek, úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítás nélkül elfogadhatatlanok”.
A magyar békedelegáció akkor még nem tudhatta, hogy őket nem tárgyalni hívják, hanem a magyar kormány képviseletében egy már meghozott döntést kellett tudomásul venniük. Apponyi mégis megpróbálta a lehetetlent, logikailag felépítve, higgadtan, adatokkal alátámasztva tett utolsó kísérletet a döntés megváltoztatására. Wilson elnök szavaira hivatkozva népszavazások megtartása mellett érvelt: „az államok lakosságának egyetlen része sem helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének a nevében, amely különben az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag, amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak”. Az etnikai elv és a népszuverenitás eszménye mellett történeti, gazdasági, biztonságpolitikai és erkölcsi érveket is felsorakoztatott, de legerősebb ezek közül mégis a népszavazás volt, mellyel saját elveivel szembesítette a győztes hatalmakat.
Bár beszédében a megértés politikáját hirdette, indoklásait alaposan alátámasztotta és logikusan levezette, a döntéshozók álláspontját mégsem tudta már megváltoztatni. Ellenségei elismerését azonban sikerült kivívnia. Amikor Apponyi megtudta, hogy a legfőbb tanács nem hajlandó módosítani a békeszerződést, tisztségéről lemondott. Az antanthatalmak olyannyira elköteleződtek Magyarország szomszédai mellett, hogy az ország területi integritása mellett szóló valamennyi argumentumot figyelmen kívül hagyták, és később a közép-kelet-európai szövetségeseiknek tett ígéretek szerint feldarabolták hazánkat.
Apponyi Albert alakja egyszerre testesíti meg a régi magyar politikai elit fényét és tragédiáját is. Konzervatív, nemzeti elköteleződésű gondolkodóként hitt a műveltség és az igaz szó meggyőző erejében olyan korban, amikor a történelem igazítói inkább a nyers erőt és a geopolitikai stratégiát részesítették előnyben. Apponyi gróf neve még életében összefonódott a Magyarország területi integritásáért és szuverenitásáért folytatott harccal. Halálakor, 1933-ban Nicolae Titulescu román külügyminiszter, Apponyi legádázabb vitapartnere is lerótta tiszteletét, és részvétét fejezte ki özvegyének: „szememben a tökéletes hazafi, és fennkölt szellemű férfiú volt, és akinek politikai pályája mindenkiben szeretetet és megbecsülést váltott ki”.
(Borítókép: Apponyi Albert 1928 novemberében. Forrás: Wikipedia)
