418 esztendővel ezelőtt a Szent Koronával magyar királlyá koronázták II. Mátyást. A koronázási szertartás díszletein először szerepelnek a piros, fehér, zöld színek.

Királynak lenni nem könnyű foglalkozás, s ezt a Habsburg-dinasztia tagjai uralkodásuk évszázadai alatt sokszor megtapasztalhatták. Az 1576 októberében trónra került II. Rudolf például attól szenvedett a leginkább, hogy a birodalom ügyei és a folyton elégedetlenkedő magyar és cseh rendek miatt nem szentelhet elég időt hobbijának: az alkímiai kísérleteknek. Szűk látókörű alattvalói nem értették meg az általa folytatott és másokkal is végeztetett „tudományos” kísérletek céljait, mint amilyen például a laboratóriumi aranycsinálás, a bölcsek kövének elkészítése vagy az örök élet elixírjének előállítása. Holott ha egy is sikerült volna ezek közül, máris elhozta volna a Kánaánt a birodalom lakói számára…

 

II. Rudolf portréja (Hans von Aachen). Forrás: Wikipedia

Az is megkeserítette uralkodása éveit, hogy alattvalói és a külföldi uralkodók a fentiek miatt szimplán gyengeelméjűnek tekintették, aki alkalmatlan arra, hogy birodalmat vezessen, ezért mindent elkövettek, hogy megfosszák mind királyi, mind császári trónjától. II. Rudolf azonban rendületlenül várta műhelyeiben a csodát, amelyekből végül csak egy következett be: az, hogy mindezek ellenére halálakor 32 évnyi uralkodást tudhatott maga mögött. Míg például kortársai közül az országvezetésben nála nagyságrendekkel tehetségesebb Bocskai Istvánnak alig másfél, de Bethlen Gábornak is csupán 16 esztendőnyi uralkodás adatott meg.

 

Rudolf rendkívüli fogékonyságát a miszticizmus és a babonák iránt az is mutatja, hogy mivel azt jósolták neki, saját fia fogja letaszítani a trónról, ezért soha nem házasodott meg. De a sorsot így sem tudta átejteni: ha saját fia nem született is, aki végül a trónjától/trónjaitól megfosztotta, úgyszintén családtagja volt: öccse, Mátyás főherceg. 

 

A rátermettebb Mátyás világosan látta a lázongásoktól és vallási ellentétektől szabdalt birodalomra leselkedő veszélyt, ezért megpróbálta bátyját rávenni a lemondásra, de ezt végül csak katonai fellépéssel sikerült elérnie. 1608 júniusában 25 ezer fős osztrák, morva és magyar (főként hajdúkból álló) sereg élén a Rudolf által a birodalom és az okkultizmus fővárosává avatott Prága alá vonult, így bátyjának nem volt más választása, mint átengedni neki a királyi Magyarország és Ausztria trónját. A cseh trónt akkor még megtartotta, de nem egészen három év múltán azt is kénytelen volt átengedni Mátyás „portfóliójába”.

 

II. Rudolf átadja a koronát Mátyásnak Prága mellett, 1608. Forrás: Wikipedia

Mátyás magyar királlyá koronázására – a „választás” és a „koronázás” fogalmai körül vívott cicaharc után – 1608. november 19-én került sor Pozsonyban. A jövendőbeli uralkodó az általa összehívott országgyűlésben lényegében a rendek minden kívánságát teljesíteni kényszerült: garantálta többek között a magyar rendi jogokat, a szabad vallásgyakorlatot (a nemesség és a szabad királyi városok számára), a nádorválasztást, Erdély különállását és a törökkel megkötendő békét. Így trónra lépésének – rajta kívül – a rendek lettek a legnagyobb haszonélvezői. A magyar szíveket ugyancsak megdobogtató gesztus volt a Szent Korona visszahozatala a prágai Hradzsinból Pozsonyba, ahol 36 évnyi „száműzetés” után ismét magyar koronaőrök felügyelete alá került.

 

A koronázási szertartásra fényes külsőségek közepette került sor (ünnepi díszbe öltöztetett város, ökörsütés, borkimérés, hadijátékok, pénzosztás stb.), amelyből a köznép is kivette a részét. A lezajlott ünnepi szertartás érdekessége, hogy történelmünkben először itt jelentek meg a díszletek meghatározó színeiként a magyarság jövendőbeli nemzeti színei: a piros, a fehér és a zöld. Ebből persze messzemenő következtetéseket még nem kell levonni, mert további két és fél évszázadnak kellett eltelnie, amíg e három szín a nemzeti ébredések korában a magyar trikolórrá avanzsált.

 

Nemzeti színekbe öltöztetett díszterem, később II. Lipót koronázásakor (1790). Forrás: Wikipédia

Megemlékezésünket a koronázási ünnepség tiszteletére szerzett korabeli versikével zárjuk (rajz is tartozott hozzá), amely a maga együgyűségében is jól érzékelteti az esemény hangulatát, kis meglepetést is tartogatva a záró sorokban:

 

Ime itt látod mindgyárást

A magyar koronázást.

19-ik novemberben,

Ezen folyó esztendőben.

A mi akként mene végbe,

A hogy itt mutatjuk képbe.

Lett a Szent-Márton egyházban

Felsége koronázva.

A főoltár elejbe

Volt egy padlót emelve.

Padlaton álltak urak,

Kik szép számmal voltanak.

Látjuk Forgáts kardinált,

Felteszi a koronát.

Pápai követ elől,

Miksa herczeg van belől.

Kolonits tartja a kardot,

Illésházy tisztet visz ott.

Ugyanott áll Thurzó uram,

Battyány is mellette van.

Erdődi urammal együtt

Sok szép úri rend egybegyűlt.

A lószádban más pad állott,

Melyre a király felszállott.

Ő Felsége megesküve,

Hogy lesz az országnak hive.

Az ország is ép úgy néki,

Hogy lesz nagy az ő hűségi.

Zászlósán tíz magyar lovas,

Kiknek számából azt olvasd:

Tartományok tizen vannak,

Mik az országhoz tartoznak.

Volt ottan egy hordott halom,

Király fellovagolt azon.

Kolonits, királyi marsallal,

Utána ment a nagy karddal.

Azzal négy kardcsapást vágott,

Hogy megvédi az országot.

Erre aztán három ízben

Történt örömlövés tűzben.

Azután sok pénzt kiszórtak,

Mit a népek elkapkodtak.

Király több vitézt felcsapott,

Hogy megjegyezzék e napot.

Egy ökör is lett megsütve,

Apró marhákkal megtöltve,

Porcus Trotán volt a neve,

Király néppel is jót teve.

Legyen királyi felségnek

Bősége a dicsőségnek.

Áldva legyen kormányzása.

Keresztény hitnek szokása.

Mint néhai István király,

Legyen áldva országinál.

S égben legyen koronája,

— Holtzmüller János kívánja.

E vers szerződött németül

A rajzolt kép festőjétűl,

A kibül lefordította Jókai Mór,

nagy fáradva.

 

(Borítókép: II. Mátyás XVI. századi portréja (Lucas van Valckenborch). Forrás: Wikipedia)