Balázs D. Attila
A régi Magyarország egyik gyöngyszeme, Törcsvár 104 éve, 1920. december 1-jén hullott Mária román királyné, országunk egyik megcsonkítója ölébe. A mesebeli várkastély, amelyet hajdan Nagy Lajos királyunk épp a havasalföldi vajdák betörései ellen emeltetett, mára a romániai turizmus egyik legfőbb attrakciójává vált, amely csak a tavalyi évben tízmillió eurós forgalmat termelt. Nem egészen függetlenül némi történelemhamisítástól, amelyet Drakula sötét mítosza jár át.
Az utóbbi időkben mintha kikerült volna a magyar közbeszédből Törcsvár, az egyik legtávolabbi, legcsinosabb és legépebben megmaradt erdélyi középkori várkastélyunk. Pedig több okból is érdemes leutaznunk ide, de legfőképp egy tömbmagyar közegben töltött székelyföldi utat követően „üt” csak igazán a törcsvári közeg.
Tudjuk, van, aki a Drakula-mítosz miatt rajong e csodavárért, a többség viszont éppen emiatt ódzkodik tőle, és sokkal inkább az mozgatja meg a fantáziáját, hogy e várunk milyen fontos szerepet játszott az ezeréves magyar határ védelmében.
Pofon a magyar ősiségnek
De tegyük most félre az érzelmeket – és inkább borzongjunk bele a turisták által elárasztott erősség bevételi számaitól! A középkori Magyar Királyság területén felépült Törcsvár, románul Bran mára a romániai turizmus egyik legfőbb aranytojást tojó tyúkjává lett. Évről évre rekordbevételekkel büszkélkedik, a brassói BizBrasov gazdasági portál szerint csak tavaly ötmillió eurós, azaz mintegy kétmilliárd forintos profitot termelt tízmillió eurós, vagyis hozzávetőlegesen négymilliárd forintos forgalom mellett. Sőt régebben sem voltak sokkal rosszabbak a bevételi adatok.
Hogy ez a „mai világban” nem is olyan nagy összeg? Úgy vessenek össze ezzel a „kevéssel” egy Vajdahunyadot, némi Dévát vagy a váradi és a gyulafehérvári csillagerődöt, hogy csak a legjelentősebb, turisztikailag igencsak jól hasznosítható, gazdát cserélt várainkat említsük.
Tudni kell, hogy Trianon előtt az utolsó magyar király, Habsburg IV. Károly feleségéé, Zitáé volt a törcsvári sasfészek. 1918-as román megszállását követően pedig, 1920. december elsején, azaz a románok „nagy egyesülésének” igencsak szimbolikus napján Brassó szász polgármestere, a komprádor lelkű Karl Ernst Schnell átjátszotta a román anyakirálynénak, Máriának a várat Nagy-Románia megszületése alkalmából. A területvesztésünkben kulcsszerepet játszó új tulajdonosnő később Ilona leányának adta tovább Törcsvárt, aki ugyancsak Habsburg főherceghez, Antalhoz ment feleségül.
Csattanós pofon ez a magyar ősiségnek, mert lám: magyar és román lelkületű Habsburg között is van különbség, hiszen a mai Törcsvár falai között (hát még a lábainál elterülő bazárvárosban) főként Vlad Tepesnek és a szegényes román vonatkozásoknak terem csak babér. Zitáék emléke és a magyar múlt elhalványult.
Románia örök jelképe?
Megjegyzendő, hogy az egyik főrészvényes, a visszaszerzést levezénylő Habsburg Domokos (Habsburg-Lothringen Dominic) címei között ott a magyar hercegi cím is, sőt az egyik fia a magyar Sándor nevet viseli. Persze sovány vigasz ez nekünk, kiváltképp, hogy 2006-ban a herceg nem átallotta kijelenteni az átvételkor, hogy „a törcsvári kastély Románia egyik jelképe marad örökre”. De ne legyünk naivak: Herr Dominic Mária királyné unokája.
A Törcsvár termelte, szétforgácsolódó eurómilliók elgondolkodtatóak, akárcsak az, ha kezünkbe kerül egy magyar fennhatóság alatt kiadott ottani képeslap. Olyan, mint ez a törcsvári, ahol a bélyegzőn a Szent Korona fölött magyar a településnév, magyar királyi a turulos bélyeg, s nem Oradeába, hanem Nagyváradra szól a címzés.
Az Erdély elvesztése miatt évről évre ismétlődő veszteségi képletnek csak apró, mégis milliárdokat termelő turisztikai eleme a magyar gyökerű Törcsvár, amely Trianonig Fogaras vármegyéhez tartozott az ezeréves magyar határsáv közvetlen közelében.
Ahol minden magyar alapokon nyugszik
A békeidőkben megjelentetett képes levelezőlapokon is jól látszik, hogy a sziklaszál, amelyen a vár fekszik, mint holmi fatörzs tartja az épületegyüttest a róla elnevezett stratégiai fontosságú szoros alján. Hiába ugyanis minden történelemhamisítási kísérlet, hiába eredeztetik az ősi, később lerombolt vármagot úton-útfélen egyedül a Német Lovagrendtől, bizony azt is az Árpádok hívták be a vidékre (és űzték ki onnan a XIII. században), hiszen egyedül ők, a koronás magyar fők adhattak engedélyt bármilyen hasonló nagyságú építkezésre a Kárpát-koszorún belül. A mai formájában látható erősséget is Nagy Lajos és nem holmi vérszívó román álvámpír jóváhagyásával építették fel.
Törcsvárban tehát minden magyar alapokon nyugszik, hiszen régi királyaink kegye nélkül nem lenne történelme sem ennek az ékszerdoboznak, és így lehetőség sem arra, hogy az utódállam végletekig felfújt vámpírlegendákat gyártson.
Feltevődik a kérdés, hogy az igencsak prosperáló vámpírtematikával mi vajon tudtunk volna-e mit kezdeni, ha másként fordul a történelem kereke.
1897-ben angolul megjelent világhírű művében, a Drakulában pedig csak úgy sorjáznak a magyarságra és a székelységre vonatkozó sorok (még ha romantikusságukban olykor mellőzik is a tudományos alapokat). „Transzszilvánia népessége négy különböző nemzetségből áll; szászokból délen és ezekkel vegyest az oláhokból, a kik a Dáciriktól származtatják magukat; magyarokból nyugaton és székelyekből keleten és északon. Én az utóbbiak közé megyek, a kik a hunoktól és Attilától származottaknak mondják magukat” – olvasható a regény egyik oldalán.
A magyar korona „drága gyöngye”
Neves tájleírónk, Orbán Balázs is foglalkozott Törcsvárral A Székelyföld leírása… című monumentális munkájában, s egy ponton ő is ír Drákula vajdáról, mármint II. Vlad Draculról, Țepeș apjáról. Mindemellett aprólékos részletességgel foglalkozik a magyar korona „e drága gyöngyének” valós, mítoszmentes történelmével is.
– de ez is csak zárójeles igazság, valójában ez sem bizonyított teljes valójában. Mindenesetre még Törcsvár jelenkori felfutása előtt, a 2000-es években emiatt majdhogynem megvalósult Segesváron a Drakula-park nevű horror-Disneyland, amit csak nemzetközi környezetvédelmi összefogás tudott megállítani.
Az viszont történelmi tény, hogy III. Vlad ötévesen már a Luxemburi Zsigmond magyar király által alapított Sárkány Lovagrend (innen jön a Draculea/Drakula név) tagja, második felesége a magyar Szilágyi családból származó Jusztina, Mátyás király unokatestvére lett. Țepeș ugyanakkor a magyar király havasalföldi hűbérese is volt.
Téma volt korábban a vajda nagy port kavart kun származása is, hiszen ő is abból a Basarab fejedelmi famíliából származott, amelyről több román történész is állítja, hogy nem volt román.
Mindezeket számba véve kijelenthető, hogy a mi „Drakula-cirkuszunk” sokkal összetettebb, hitelesebb, de mindenképpen sportszerűbb lett volna, mint amivel most bárki is találkozhat Törcsváron. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a vár hivatalos honlapján a megszokotthoz képest korrektnek mondható történelmi leírásokkal találkozhatunk, ahol még Törcsvár magyar neve is megjelenik, ugyan csak egyszer, de legalább helyesen. Persze gyorsan szertefoszlik az öröm, amikor odébb görgetve II. Rákóczi Györgyből már „Gheorghe Rackoczi”-t fabrikált valaki.
Állíthatjuk, hogy Törcsvár egymaga vagyonokat termelhetett volna egy XXI. századi szerencsésebb Magyarországnak, ha területvesztés nélkül ki tudunk ugrani idejében a két világháborúból. Ez viszont nem sikerült, sőt Törcsvár 1940-ben vissza sem tudott térni Magyarországhoz. Pedig a lelke mélyén ez a vár is magyar, és ezt magunkban is tudatosítanunk kell.
Így ha meglátogatjuk, hangolódjunk rá, fürkésszük ki mondanivalóját – és persze, ha kell, javítsuk ki a helyi idegenvezetők történelemhamisító zagyvaságait is jó magyar szokás szerint! Azt se feledjük elmondani nekik, hogy az egyik résztulajdonos még ma is egy Habsburg magyar herceg.
(Borítókép: Törcsvár téli látképe. Forrás: Wikipedia)
