A Vatra Românească elnevezésű soviniszta mozgalom a kormányerők támogatásával környékbeli románokat szállított szervezetten Marosvásárhelyre 1990 márciusában. A felbőszített románság feldúlta az akkor még magyar többségű város központját, majd rátámadt a mindaddig békésen tiltakozó magyarokra.
Aki nem élt etnikailag vegyes lakosságú vidéken, nehezen tudja elképzelni, hogy milyen is az, amikor más-más nyelvet beszélő, más-más kultúrával és hagyományokkal rendelkező emberek élik egymás mellett (sokszor a kerítés túloldalán!) mindennapjaikat.
Ideális esetben az együttélés zökkenőmentes, az egymással való érintkezésben a felek kölcsönösen arra összpontosítanak, ami közös, ami előremutató, ami segíti a felhőtlen együttműködést, a hétköznapi életben való boldogulást. És ez a kapcsolat jól is működne a világ végezetig, ha csupán a magánélet dolgait kellene intézniük, ha a felek egyenlő létszámú közösségekként élnének együtt, ha kölcsönösen ismernék és beszélnék egymás nyelvét, tisztelnék egymás kultúráját és hagyományait.
De az élet vajmi ritkán teremt ennyire egyértelmű, ideális, mondhatni: édeni körülményeket, sőt azt is mondhatnánk, hogy soha. Mert ha a valós helyzetet vesszük szemügyre, azt látjuk, hogy egyik közösség rendszerint népesebb, mint a másik, ami rögtön többségi-kisebbségi felállást teremt ennek minden következményével együtt, és minden közösségnek vannak a magánéleten túlmutató problémái, feladatai is, amelyekre a közösségi életben és közösen kell(ene) megoldást találni.
A teljes cikk a Magyar Krónika honlapján olvasható.