Éppen száznyolcvan éve, 1844. november 13-án vált a magyar nyelv államnyelvvé, felváltva a latint és a németet a törvényhozásban, a közigazgatásban és az oktatásban. 2011-ben az Országgyűlés ezt a napot választotta a magyar nyelv napjává, amikor nemzeti identitásunk alapját ünnepeljük. De van-e okunk a felhőtlen örömre? Lakatos Mihály írása.

hu_mnl_ol_n_0045_h_a_2_1844_06_07_v.jpg
Részlet az 1843/44. évi országgyűlés törvénycikkeiből

„S. O. S.! A magyar nyelv kiált segítségért. Ha nem hallgatjuk meg, elpusztul. […] Mind rosszabbul beszélünk és írunk, azaz lassanként megöljük a nyelvet. […] Mint egy hű és pontos tükörben, nyomon követhetjük a nyelvben a közszellem és erkölcs ijesztő hanyatlását, az ízlés süllyedését, a lelki és társadalmi fegyelem felbomlását. A nyelv az arcnál is hűségesebb tükre a léleknek. Soha olyan formátlanul, hibásan, lomposan még nem beszéltek az emberek, mint manapság.” 

Kemény, elszomorító, ugyanakkor vigasztaló mondatok is ezek. Hogy miért? Azért, mert Déry Tibor írta le őket még 1946-ban, azaz közel nyolcvan esztendővel ezelőtt. Ma is szó szerint közölhetők lennének, semmi jelét nem mutatják az avíttságnak, sőt az utolsó betűig érvényesek napjainkban is. Ami részint azt mutatja, hogy egy nyelvre mindig önnön beszélői jelentik a legnagyobb veszélyt, részint meg azt, hogy a nyelv azért a nagy túlélők kasztjába tartozik, mert lám, Déry félelmei ellenére túlélte az elmúlt nyolcvan esztendőt is.

Aztán az sem lehet közömbös számunkra, hogy szerencsére mindig akadtak és akadnak olyanok, akik aggódnak a sorsáért, akik a védelmére kelnek, akik szükség esetén megkongatják a vészharangot a nyelvet beszélő közösség feje fölött.

Ebben az évben, a magyar nyelv hivatalossá válásának száznyolcvanadik esztendejében a Magyar Összetartozás Intézete vállalta a vészharangozó szerepét, amikor szakmai konferencia és kerekasztal-beszélgetések szervezésével hívta fel a művelt közönség figyelmét a nyelvünket fenyegető új keletű veszélyekre, „bájdövéj” az angol szavak és kifejezések egyre erőteljesebb és erőszakosabb térhódítására. Példának okáért ma menőbb „bájdövéjt” mondani.

Az azonban nem kerülheti el a figyelmünket, hogy a nyelv romlása nem önmagáért való és önmagába zárt folyamat, hanem komplex külső okok következménye. Hogyan is mondja Déry? Közszellem és erkölcs ijesztő hanyatlása? Ízlés süllyedése? Lelki és társadalmi fegyelem bomlása?

Ízlelgessük e szavakat! Nem maradunk tanulságok nélkül.

És hát mit kívánhatnánk egyebet e jeles napon, november 13-án, mint hogy Isten éltesse sokáig a magyar nyelvet!

Isten, de leginkább mi, magyarok!