Száznégy esztendeje, 1920. június 4-én Trianonban megpróbálták eltörni a magyar nemzet gerincét. Ez sem a nagyhatalmaknak, sem az utódállamoknak nem sikerült, de a nyomás azóta is érezhető. Ennek egyik legújabb vetülete az interneten mutatkozik meg, ahol a magyar múlt Kárpát-medencei tagadása mindennapos jelenséggé vált. Balázs D. Attila írása a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
Magyar szemmel mára a történelemhamisítás egyik legvadabb táptalajává vált a legnagyobb közösségi oldal, a Facebook. Aki valamelyest járatos a magyar és a világtörténelem alapvető összefüggéseiben, ugyanakkor tisztában van a határok változásának kérdéskörével, a bevett kronológiával, a térképek és a régi képeslapok dokumentumértékű világával, az számtalan alkalommal találkozhat olyan semmiből előbukkanó internetes oldalakkal, amelyek csuklóból ferdítik, sőt a legtöbb esetben egyenesen tagadják a Kárpát-medencei magyar múltat.
A magyar identitás froclizása
A szélrózsa minden irányából áradnak a hamis információk, amelyek döntő többsége szemmel láthatóan a szomszéd nemzetek frusztrációjából ered. A magyar identitás, kultúra és történelem froclizása az interneten mindennapos játékszer lett. Aki néha mellénk áll, egyáltalán számba vesz az utódállamok oldaláról, az fehér hollónak számít.
Végvári vitéznek érezheti magát az a magyar Facebook-felhasználó, aki beleáll olyan internetes vitába, amelyben nemhogy a történeti időszámítás, de a Kárpát-medencei történelmi minimum kérdéseiben sincs egyetértés. A probléma viszont nem eredendően térségi indíttatású: a nagyobb nemzetközi, kattintásvadász turisztikai oldalak több kárt okoznak, mint a fel-felbukkanó soviniszta töltetű oldalak.
Jó példa erre a mintegy 52 ezer fős követőtáború NRI Travelogue nevű Facebook-oldal, amely azzal hirdeti magát, hogy értékes információkat ad utazástervezéshez. Hogy a világ melyik fertájáról szerkesztik, azt homály fedi. A Facebook nyilván a keresési preferenciáim alapján jelenítette meg számomra a semmiből (?) azt a bejegyzésüket, amely a Felvidék legimpozánsabb erősségét, Szepesvárt mutatja be pazar környezetében, madártávlatból.
Magyarként nyomban összeszorul a szív, hogy jelenleg más ország birtokolja a hatalmas, Árpád-kori hegyi erődöt, amelyről Trianonig – nyilvánvaló módon – csak magyar képeslapok jelentek meg, köztük többnyelvűek. Ám az NRI Travelogue bejegyzése tisztán szlovák várként tünteti fel Szepest, pedig annak falai még a tatárjárás előtt épültek magyar királyi utasításra, akkor, amikor Szlovákia még a kanyarban sem volt. De mégis, a szűkszavú, ám annál nagyobb aktivitást generált bejegyzés csak ennyit közöl: „Spiš Castle, Slovakia”. A felirat mellett pedig ott lobog még a szlovák zászló ikonja is.
A magyar Facebook-felhasználók – reflexszerű nemzeti összetartozást tanúsítva – ezt már nem tudják jó szemmel nézni, és rendre szóvá is teszik, hogy a mai Szlovákia „gyöngyszeme” a Magyar Királyság idején épült, így tisztán szlováknak feltüntetni minden kommentár nélkül egyszerűen történelemhamisítás. Kiváltképp az efféle hozzászólásokat olvasva:
Hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni az ilyenkor kialakult viták alaptéziseit, hiszen sokszor már-már késhegyig fajulnak a virtuális harcok. Mégis érdemes levonni következtetéseket. Szlovák térfélről visszatérő motívum, mint látható, hogy tagadják a magyar eredetet, tisztán szlovák szemszögű, alternatív időszámítást használnak, meghazudtolják a történelmi térképek és események, képes levelezőlapok valóságát is (bár utóbbival jellemzően nem tudnak mit kezdeni), ezzel évszázadok históriáját tekintik semmisnek, miközben ordít a nyelvezetből az antanti arrogancia. A tolerancia csírája általában meg sem mutatkozik, és gyakran előbukkan a napi politika is.
Persze a magyar felet sem kell félteni, viszont a mérleg nyelve egyszerűen nem tud a szlovák oldalra billenni a történelmi tények alapján, még ha fáj is a másik oldalnak az a kérés, hogy „mondjon egy szlovák várat”.
Trianon „ünnepe”
Az alternatív szlovák érvrendszer gyökere a Trianon utáni legitimációs „ajzószerekben”, legfőképp a Nagymorva Birodalom legendájának továbbéltetésében keresendő, ami igen hasonló az évezredeket elferdítő román protokronizmushoz, amely az Erdély hovatartozása szempontjából is kulcsfontosságú dákoromán elméletből táplálkozik. A két torz etnogenezisen alapuló érvrendszer újabban a román és a szlovák Facebook-felhasználók egymásra találásában is megmutatkozik, ahogy szepesvári bejegyzésünk alatt is vállvetve kívánnak nekünk „boldog Trianont”.
És itt lépjünk ki egy pillanatra a virtuális térből, mert talán nem tudatosult eléggé a magyarországi köztudatban, de Romániában június 4., a trianoni diktátum aláírásának napja 2020 óta hivatalos ünnepnappá vált. Ez általában medializált és külföldön is propagált esemény, amely minden évben tovább mélyíti a két nemzet közötti szakadékot.
Mindez jól leképeződik a Facebookon Erdély vonatkozásában is. A szintén több tízezres követőtáború Explore World oldalán – amely elvileg nemzetközi utazási oldal – ugyanúgy fittyet hánynak a történelmi hitelességre, mint az említett felvidéki esetben. Május 20-i bejegyzésükben az erdélyi Vajdahunyad váráról készült megkapó fotót mutattak be „Corvin Castle, Hunedoara, Romania” címmel, természetesen román trikolórral. E bejegyzés alatt a románság, amely a jelenlegi politikai kurzus miatt sokkal inkább fel van tüzelve, mint a szlovákság, talán még gátlástalanabb módon torzítja Hunyadi Mátyás vélt román származása, a dákoromán kontinuitáselmélet és a magyarok mongóliai (!) eredete alapján a vajdahunyadi és egyben az erdélyi históriát. A különböző nyelvű bejegyzéseket, így a románt is készséggel lefordítja nekünk a Facebook magyarra, annál nehezebb eredményesen töröltetni a bennünket sértő, ferdítő posztokat.
A jóval nagyobb, 192 ezres követőtárbort maga mögött tudó History Addicts (Történelem rabjai) Facebook-oldal május 24-i vajdahunyadi posztja alatt is ugyanaz mutatkozik meg, mint az Explore World esetében.
Az ilyesfajta balladai homálykészlettel dolgozó oldalak, bár jobb esetben megmosolyogtatnak bennünket, mégsem vehetők félvállról. Az internet mára első számú kommunkációs platformmá vált, a közösségi oldalak befolyásolási képessége óriási. És mint látható, igen sok embert el is érnek.
De hogy lehet felülkerekedni mindezen amellett, hogy léteznek már nagy követői bázissal rendelkező, angol nyelvű, főként külföldieknek szóló, történelmi hitelességre törekvő magyar oldalak is? Mindenekelőtt talán épp a politikumnak kellene felvennie a harcot a történelmi sarokpontok rögzítéséért diplomáciai szinten, ugyanakkor nemzetközi fórumokon kellene megtorpedózni Trianon megünneplését, mert könnyen ragadós lehet a román példa.
Mindezek csak ráerősítenek az utódállamok többségi nemzeteinél arra, hogy bármit megtehetnek akár ma is. Büntetlenül.
Előretörő magyarellenesség
Romániában egyre aggasztóbb jelei mutatkoznak annak, hogy előretörőben van a szélsőségesen magyarellenes AUR és a Diana Sosoaca-féle SOS Románia párt, amelyek újabb magyar Trianonra játszanak, és immár nyíltan meg akarják szüntetni a romániai magyar érdekvédelmet az anyanyelvhasználattal együtt. Nem szent előttük a temető csendje sem, hiszen az AUR nagy színrelépése épp Úzvölgyén volt, az ortodox egyház nacionalista szárnyának (Ortodox Testvériség) égisze alatt.
Ők már nem pusztán a virtuális világ magyarellenes hangjai, hanem azok, akik kormányon mindent megtennének a fentebb felvázolt torz történelemkép tudatában a „tiszta Románia” megteremtéséért. Épp ezért felül kell kerekedni az internetes szélmalomharcokon, ugyanis generatív folyamattal állunk szemben, amely komoly nemzetiségi problémákat vetít elő keleti szomszédunknál, aminek egyedül a mieink ihatják meg a levét a mai határokon túl.
Hiszen, ha a történelmünket akarják elvenni, hogyan képzelhetjük azt, hogy valaha autonómiát kaphat Erdély vagy legalább a Székelyföld, amelynek egy ideje már a létét is tagadják a román parlamentben…
(Borítókép forrása: Shutterstock)
