122 évvel ezelőtt, 1904. szeptember 25-én történt a magyar–amerikai kapcsolatok történetének egy kevésbé ismert, mégis figyelemre méltó eseménye: ezen a napon találkozott gróf Apponyi Albert, a magyar politikai élet egyik meghatározó alakja Theodore Roosevelt amerikai elnökkel.
A két nagyformátumú államférfi, gróf Apponyi Albert és Theodore Roosevelt mindketten országuk legbefolyásosabb emberei közé tartoztak. Találkozójukra Apponyi amerikai útja során került sor, amelynek egyik fontos állomása az Interparlamentáris Unió St. Louis-i konferenciája volt. Apponyi már ekkor felismerte, hogy Magyarországnak nem csupán Európában, hanem a tengerentúlon is meg kell ismertetnie történelmét, érdekeit és sajátos helyzetét. Kossuth Lajos 1851-es példáját követve, ő is szerette volna bemutatni az amerikai nagyközönségnek és személyesen az amerikai elnöknek is Magyarország sajátos helyzetét az Osztrák–Magyar Monarchián belül, bizalmat ébresztve országunk iránt.
Az Interparlamentáris Unió munkájában Apponyi a magyar küldöttség egyik meghatározó személyiségeként vett részt, és nagy hangsúlyt helyezett a nemzetközi kapcsolatok építésére. Az 1904-es amerikai út során a magyar delegáció tagjai a béke kérdéséről, az orosz–japán háborúról és a nemzetközi együttműködés lehetőségeiről is tárgyaltak. A korabeli magyar sajtó nagy figyelemmel kísérte Apponyi amerikai szereplését és szónoki teljesítményét.
A találkozó olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a két politikus kapcsolata az első találkozásukat követően még több mint egy évtizedig gyümölcsöző volt. 1910 áprilisában Roosevelt elnök európai körútja során Pozsonyt és Budapestet is beiktatta európai programjába. Apponyi invitálására Roosevelt tett egy kitérőt a gróf éberhardi birtokára. Később a volt amerikai elnök budapesti látogatása, parlamenti beszéde és magyarországi útja komoly visszhangot váltott ki. A magyar politikai vezetés azt is remélte, hogy Roosevelt látogatása erősítheti Magyarország nemzetközi tekintélyét és a Monarchián belüli egyenjogúságának gondolatát. Az amerikai elnök magyarországi útját ezekkel a szavakkal zárta: „Igazán büszke vagyok, hogy itt lehetek ebben a történelmi nevezetességű országban. Mindig a legnagyobb mértékben érdeklődtem – mint minden intelligens embernek érdeklődnie kell – az önök országának története és fejlődése iránt. Mint olyan embernek, aki az Egyesült Államok nyugati részében a cowboyok között nőttem föl, különösen érdeklődnöm kell az Árpád alatt bejött lovas nemzet rendkívüli életpályája iránt, mely őt a világ egyik történelmi nevezetességű nemzetévé tette.”
Az amerikai elnök látogatását követő évben, 1911-ben Apponyi ismét az Egyesült Államokba utazott, és ekkor történelmi jelentőségű megtiszteltetésben részesült: Kossuth Lajos és Lafayette márki után harmadik külföldiként beszédet mondhatott az amerikai Képviselőház előtt.
Apponyi Albert példája azt mutatja, hogy egy ország érdekeit nem csupán erővel vagy politikai hatalommal lehet képviselni. A tudás, a műveltség, a meggyőző szó és a történelmi igazságok méltó bemutatása ugyancsak nemzetépítő erő lehet. Egy kis nemzet képviselője is képes lehet arra, hogy nagyhatalmak vezetőinek figyelmét felkeltse, ha kellő felkészültséggel, méltósággal és hittel áll ki hazája mellett.
(Borítókép: Gróf Apponyi Albertnek, a magyar delegáció vezetőjének érkezése a párizsi békekonferenciára 1920. január 15-én. Fotó: Fortepan/Francia Nemzeti Könyvtár)