Bálint József
108 évvel ezelőtt, 1918. október 20-án a muraszombati szlovén nagygyűlésen a Muravidéken élő szlovének kinyilvánították, hogy helyüket továbbra is a Magyar Királyságban képzelik el.
Az 1910-es évek elejéig a Muravidéken (vagy ahogy korábban hívták, a Vendvidéken) az ott élő szlovénekben fel sem merült a szerapatista gondolat, a vendségnek (szlovénségnek) ekkoriban nem volt semmilyen kulturális nemzetiségi törekvése, még csak ilyen jellegű szervezetük sem volt. A muravidéki vendek között ekkoriban a kétnyelvűség és a magyartudat volt a jellemző. Előbbit jól mutatja az 1910. évi népszámlálás eredménye is, amely a muraszombati járásban 85,2 százalékos vend népességet mutat, de a lakosság 40,3 százaléka beszélt itt magyarul. Utóbbira pedig jó példa a Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület, amelyet 1897-ben olyan magyarpárti muraszombati tanárok hoztak létre, akik Magyarországot dicsőítették, és üdvösnek tartották a magyartudat erősítését. Külön érdekesség, hogy 1919 előtt a Mura folyón egyetlen híd sem volt, amely összekötötte volna a muravidéki szlovéneket a tőlük délre fekvő délszláv rokonokkal.
Azonban később, az I. világháborút és az azt lezáró békefolyamatok alatt és azt követően a Muravidéken is felerősödtek a nemzetiségi és az elszakadáspárti hangok. Bár maga a Muravidék (szlovénül Pomurje) elnevezés a XIX. században alakult ki, csak az I. világháború után kezdett meghonosodni. Ilyen változó, identitását kereső, és külső behatásoktól is formálódó közegben 1918. október 20-án tartotta meg muraszombati évfordulós gyűlését a Vendvidéki Magyar Közművelődési Egyesület. Bár az esemény valódi célja az egyesület 25 éves fennállásának megünneplése volt, azon politikai fennhangok is hallhatók voltak.
Az október 20-i megemlékezés alapgondolata a világháború előtti Szent István-i állameszme volt: az itt élő szlovének egy államban gondolkodnak, ezeréves határokon belül. A résztvevők a jövőre nézve kihangsúlyozták, hogy a terület népe csak Magyarország keretében tudja elképzelni a jövőjét. A szervezők közös nyilatkozatot szerettek volna elfogadni, amelyet fel is kívántak terjeszteni a magyar kormányhoz: a térségben nincsenek nemzetiségiek, „csak vendül beszélő magyarok”. A rendezvényen felszólalók között egyházi és helyi közéleti személyiségek, valamint a környék lakóinak képviselői is szerepeltek. Ezzel a kiállással a rendezők azt szándékozták megmutatni, hogy a határkérdés nem csupán a nagyhatalmak és a politikusok ügye, hanem az érintett emberek maguk is beleszólhatnak abba.
Valójában a rendezvény hivatalosan képviselt fő gondolata egyfajta múltba merengés volt, a világ közben más irányba haladt el a vendvidékiek mellett, ugyanis ekkoriban már mindenhol máshol a népek szabad önrendelkezését hangoztatták, széles mozgalmak indultak a nemzetiségi jogokért. Az esemény rávilágított arra is, hogy a térség lakói sem alkotnak egységes politikai közösséget, mivel a rendezvényt némelyek jugoszlávpárti szólamokkal és „Mi szlovének vagyunk!” közbekiabálásokkal zavarták meg.
Végül a nagygyűlés szervezői a jelenlévőket nem tudták rábírni egységes nyilatkozat aláírására, ennek ellenére a képviselőház elnökének mégis küldtek táviratot, amelyben a vend nép Magyarországhoz való ragaszkodását rögzítették. A rendezvény után azonban az egyesület vezetői úgy döntöttek, hogy nevükből a „Vendvidéki Magyar” szavakat elhagyják, és a „Muravidéki Közművelődési Egyesület” nevet veszik fel. Ettől az időszaktól kezdve terjedt el és állandósult a Muravidék elnevezés, ezzel párhuzamosan kezdett el távolodni a térség Magyarországtól, és került egyre közelebb a Szlovén–Horvát–Szerb Királysághoz, majd Jugoszláviához.
(Borítókép: A Muravidékre 1919 késő nyarán bevonult szerb katonák csoportképe. Többségükön osztrák–magyar egyenruha. Forrás: Wikipedia)
