Studentikák

Ha a régi Kárpát-medence iskolatérképét magunk elé varázsoljuk, Selmecbánya egyértelműen kiemelkedik az 1735-ben itt alapított akadémia miatt, ahol a világon először oktattak felsőfokú bányászati-kohászati ismereteket. De talán kevesen tudják, hogy e híres intézmény falai között nemcsak a szakképzés virágzott, hanem a diákhumor és az összetartozás kultúrája is. A ma már az UNESCO Szellemi Kulturális Örökségét gazdagító selmeci diákhagyományok színes, mégis zárt, de mélyen magyar és közép-európai univerzumát ma talán semmi sem szemlélteti jobban, mint az az innen származó századelős képeslapkincs, amelyet a magyar gyűjtők csak úgy neveznek: studentika.

Magyarországi vonatkozásban elsősorban a selmecbányai diákéletet megörökítő lapokat illetik a studentika névvel, bár a hagyományos egyetemi életet bemutató grafikai lapok műfaja nyugat-európai gyökerekkel bír. Ezt formálta a magyar lélek Selmecen a saját képére. Amikor a XX. század elején a Röttig-Romwalter nyomda piacra dobta Bartha László festőművész színes grafikáit, nem csupán divatos üdvözlőlapok születtek, de olyan selmeci akadémiai mikrokozmosz állított magának örök emléket, amelynek tagjai tűzön-vízen át kiálltak egymás mellett.

A selmeci lapok legfontosabb témái a hallgatói mindennapok rituáléit örökítették meg. E képes levelezőlapokról ránk tekintenek az egyenruhás – grube-t, auf-ot vagy díszes atillát viselő – büszke egyetemi polgárok, megjelenik rajtuk az udvarlás, a nótázás, valamint a pincék mélyén, söröskorsók mellett rendezett, szigorú ceremóniájú „szakestélyek” vidámsága, a „Firmák”, vagyis a felsőbb évesek atyáskodó, olykor ugratós szigora és a „balekok”, vagyis a gólyák, az elsőévesek bukdácsolása.

A selmeci Röttig-Romwalter studentikák mellett volt egy másik lapsorozat is, amely már Tassonyi Ernő Aki a párját keresi – Regény a selmeci diákéletből című művének illusztrációit vette alapul. Ezeket maga Mühlbeck Károly jegyezte, aki a legelső hazai kiadású művész- és ezen belül magyaros motívumú képeslapokat tervezte.

Selmecről Sopronba

Hogy miért vált alapvetéssé a selmeci studentika? Talán mert ezek a képeslapok nem csupán tájakat vagy (iskola)épületeket mutattak meg, hanem olyan felvidéki életérzést közvetítettek, amely a hazaszeretetre, a barátságra és a diákközösség megtartó erejére épített. A békebeli időket azonban derékba törte a történelem, 1919-ben, az országcsonkítás írásba foglalása előtt Selmecbánya csehszlovák megszállás alá került. Az akadémia tanárainak és diákjainak menekülniük kellett, és ekkor került a képbe Sopron: az intézmény itt talált új otthonra.

Az új, soproni kiadású lapok „A soproni diákéletből” címmel jelentek meg és „A selmeci diákéletből” sorozat folytonosságának hordozói lettek, amivel azt üzenték a világnak, hogy a trianoni határok szétszaggathatják az ország testét, de a magyar egyetemi szellem és az összetartozás valójában elpusztíthatatlan. Mindent egybevetve, a vidám diákcsínyek mellett e színes és monokróm selmecbányai, illetve soproni lapok legmélyebb üzenete mindig az elszakíthatatlan bajtársiasságról és a hivatástudatról szólt.

Az angol, de főként a német nyelvterületeken is akadnak hasonló típusú egyetemi, felsőbb iskolai életet megörökítő képeslapok, de ha tágabb értelemben tekintünk a diáklapokra, német vidékeken szokás volt még Absolvia-lapokat is kiadni. Az Erős László-féle Képeslapok könyve alapján ezeket művészek, néha az iskola egyik végzőse, azaz abszolvense rajzolta. E példányokat aztán kinyomtatták és elküldték a barátoknak, rokonoknak. Szokás szerint valamennyi végzett alá is írta e lapokat, méghozzá általában a képes oldalon.

Karcerek Jénától Heidelbergig

A studentika lapok legbizarrabb példányai egyöntetűen a karzerbelsőket ábrázoló lapok. A karzer a német nyelvterületű egyetemeken és gimnáziumokban használt diákbörtön (fogda) volt, amely a XIX. századtól a XX. század elejéig működött. Mivel az egyetemek saját joghatósággal rendelkeztek, a kisebb kihágásokat, mint a csendháborítás, a köztéri verekedés, az engedély nélküli párbajozás vagy az utcai lámpák megdobálása, saját hatáskörben büntették, és a diákokat néhány naptól akár hetekre is bezárhatták ide.

Mindez viszont az idő múlásával a visszájára fordult:

A bezárt egyetemisták a fogva tartást egyfajta társasági eseményként élték meg: látogatókat fogadhattak, kintről hozathattak sört és ételt, az unalmas órákat pedig azzal ütötték el, hogy a falakat és a plafont teleírták, összefestették gúnyrajzokkal, versekkel és a diákegyesületeik (Burschenschaften) címereivel, és persze a bútorzat is áldozatul esett. Ilyen ez a jénai lap is a hajdani Collegium Jenense, a mai Friedrich Schiller Egyetem diákbörtönéről.

A mára műemlékké vált jénai karzer „vendége” volt többek között Matthias Jacob Schleiden, a világhírű német botanikus, a modern sejtelmélet társalapítója és Martin Disteli svájci festő, karikaturista, aki 1822. július 30-án „önkéntes vendégként” vonult be a karzerbe, hogy meglátogassa két raboskodó diáktársát. Az ott töltött idő alatt szénnel és festékkel teljesen kidekorálta a helyiség falait, sőt Goethe szatirikus karikatúrája is állítólag így került a falra. De tévhit, hogy Otto von Bismarck és Karl Marx is itteni lakó volt. Ők is valóban megjárták a diákbörtönöket, de kutatások szerint Bismarck a göttingeni, Marx pedig a bonni egyetem karzerében töltött el éjszakákat köztéri rendbontás, éjszakai lármázás és még ki tudja milyen ártatlannak tűnő vétségek miatt.

(Borítókép: Mühlbeck Károly-féle képeslap Selmecbányáról. A szerző magángyűjteménye)