Bálint József
86 évvel ezelőtt, 1940. szeptember 12-én nevezte ki Horthy Miklós, Magyarország kormányzója Kozma Miklóst Kárpátalja kormányzói biztosává.
A hivatalos történelmi álláspont szerint Kárpátalja már 895 (vagy 896) óta a magyar történelem része, ugyanis ebben az esztendőben érkeztek Árpád vezér honfoglaló magyarjai a Kárpát-medencébe a Vereckei-hágón keresztül. Ezt követően a terület többnyire szüntelenül több mint ezer esztendőn keresztül a Magyar Királyság része volt. Ennek Trianon vetett véget.
Kárpátalja 1920 után Csehszlovákiához került, és bár az új vezetés elősegítette a ruszinok polgárosodását, az általuk korábban megígért autonómia örökre csak ígéret maradt. Magyarország ezzel szemben 1920 óta folyamatosan és következetesen a népszavazást követelte a Felvidék és Kárpátalja esetében. Ráadásul, mivel Magyarország már az 1918. december 21. X. néptörvénnyel létrehozta a Ruszka Krajnát, a ruszin lakosság autonóm kerületét, bizonyította, hogy akár ismételten kész megadni a ruszinok vágyott autonómiáját.
1938. augusztus 22-én Adolf Hitler és Horthy Miklós tárgyalása során Hitler felajánlotta a Felvidék és a Kárpátaja egészét Horthynak, amit a kormányzó, a második világháború kitörésétől tartva, nem fogadott el. Az 1938. szeptember 29-én Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Németország vezetői által aláírt müncheni egyezmény azonban felerősítette a magyar területi követelések hangját is, aminek hatására a magyar vezetés tárgyalásokba kezdett a prágai kormánnyal a többségében magyarlakta területek visszaadásáról. A csehszlovákok kihátrálása miatt végül német és olasz döntőbíráskodás mellett 1938. november 2-án visszacsatolták a Felvidék és Kárpátalja déli területének körülbelül 12 ezer négyzetkilométernyi, többségében magyarlakta sávját. Majd 1939. március 14-én Magyarország visszafoglalta Kárpátalja teljes területét.
Kárpátalja hazatérését követően a magyar országgyűlésben komoly politikai vita bontakozott ki a ruszin autonómia kérdéséről. Teleki Pál kormányzata a „Kárpátaljai Vajdaság” gondolatával olyan önkormányzati rendszert kívánt létrehozni, amely területi különállást, valamint nyelvi és kulturális önállóságot biztosított volna a ruszinságnak. A volt honvédelmi miniszter, Kozma Miklós azok táborához tartozott, akiknek autonómiáról alkotott elképzelése ettől részben eltért. Kozma naplófeljegyzései szerint úgy vélte, hogy Kárpátalja nem alkalmas teljesen önálló, valódi állami autonómiára, ugyanakkor bizonyos fokú önkormányzatot szükségesnek tartott. A történeti források szerint a régi horvát bánság példája is szóba került, miközben Teleki inkább a „vajdasági” megoldás felé hajlott. Teleki 1940. július 23-án a képviselőház elé terjesztette a Kárpátaljai autonómiáról szóló törvényjavaslatot, amelyet a többség támogatott, de többen az autonómia részbeni szűkítését javasolták.
Végül 1940. szeptember 12-én kompromisszum született Teleki és a teljeskörű autonómiát ellenzők között, aminek eredményeképpen Horthy Miklós kormányzó Kozma Miklóst nevezte ki Kárpátalja kormányzói biztosává. Kozma hivatali ideje alatt nagy hangsúlyt fektetett Kárpátalja közigazgatásának megszervezésére, gazdasági fejlesztésére és kulturális életének újjászervezésére. A források szerint törekedett a ruszin nyelv oktatásának és használatának biztosítására is, miközben határozottan fellépett azokkal a politikai törekvésekkel szemben, amelyeket a magyar állam egységét veszélyeztető szeparatizmusnak tartott. Kozma elképzelése olyan, a magyar államon belül maradó sajátos kárpátaljai berendezkedés felé mutatott, amelyben a helyi sajátosságok, a ruszin nyelv és kultúra, valamint a magyar állami keretek egyszerre kaptak volna szerepet. (Ugyanakkor az ő nevéhez fűződik az első magyarországi zsidó deportálás elindítása, amelynek során több ezer magyar és hazánkba menekült zsidót gyilkoltak meg a német és ukrán erők.)
A háborús és politikai körülmények elsodorták a kárpátaljai ruszinság autonóm státuszának végleges rendezését, aminek következtében a teljes körű autonómia már nem valósulhatott meg. Végül 1944 novemberében a Szovjetunió foglalta el Kárpátalját, és a terület megszállását 1945. június 29-én szerződésben Csehszlovákia is elismerte, lemondva róla és átadva azt a Szovjetuniónak. Magyarország a második világháborút lezáró 1947. február 10-i párizsi békeszerződés aláírásával kényszerült arra, hogy lemondjon a területről. Mindenesetre, a történelem tanulságait levonva objektíven leszögezhetjük, hogy a ruszinság számára az autonómiát korábban sem a csehszlovákok, sem a szovjetek nem kívánták megadni, azonban Magyarország kétszer is kísérletet tett erre.
(Borítókép: A Magyar Királyi Honvédség III. Kerékpáros Zászlóaljának katonái Nagyszőlős környékén, 1940. Fotó: Fortepan/Fábián István)
