1918. december 22-én Kolozsváron több tízezer magyar és székely gyűlt össze, hogy békésen, de határozottan hallassa hangját a sorsfordító történelmi pillanatban.

 Alig három héttel a gyulafehérvári román nemzetgyűlés után vagyunk, amikor a románok egyhangúan igyekeztek eldönteni Erdély jövőjét, a magyar és a többi ottélő közösség megkérdezése nélkül „egyesítve” azt Romániával.  A kolozsvári magyar nagygyűlés erre adott válasz volt: nem fegyverrel, hanem szép szóval, nem gyűlölettel, hanem a népszuverenitás érvényesítésének jogos igényével.
A nagygyűlés világos üzenetet küldött: Erdély magyar lakossága nem mond le önrendelkezési jogáról, és nem fogadja el kész tényként a mások által ráerőltetett döntéseket. Az összegyűlt tömeg egyrészt tiltakozott a gyulafehérvári határozat ellen, másrészt hitet tett amellett, hogy jövőjét a magyar állam keretein belül képzeli el. Az itt megfogalmazott határozati javaslat nem csak a magyarok és székelyek nevében fogalmazódott meg, a szövegezése így szól: „Kelet-Magyarországnak Kolozsvárt 1918. december 22-én összesereglett különböző vallású és fajú népei kijelentik a Wilson-féle elvek értelmében gyakorolt önrendelkezési joguk alapján, hogy Magyarországgal egyazon népköztársasági állami közösségben kívánnak élni és az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követelik minden ittlakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot”.


A tiltakozók között ott voltak a bánáti svábok és az erdélyi szászok küldöttei is, valamint román képviselők is jelen voltak. A románok nevében például Strengar Damian Sava, a magyarországi román szociáldemokrata párt képviselője mondott beszédet, ő elvetette Erdély elszakítását és egyesítését Romániával, és Erdély autonómiája mellett érvelt. A résztvevők rögzítették, hogy Erdély csak népeinek egyetértésével, kölcsönös jogtisztelet alapján rendezhető. 


Sajnos azonban ez az akaratnyilvánítás nem hozhatott kézzelfogható eredményt, mivel két nappal később, december 24-én a román királyi hadsereg bevonult a városba, és megszállta azt. A katonai jelenlét elnyomta a szabad véleménynyilvánítást, és felülírta az erkölcsi és politikai érveket. A fegyverek jelenléte elnémította az önrendelkezésről szóló szavakat, így a nagygyűlés követelései már nem juthattak el a nemzetközi döntéshozókig. A kolozsvári magyar nagygyűlés ténye és szándéka vitathatatlan, azonban sajnos utólag már látjuk, hogy a felettünk bíráskodók azért nem vették figyelembe, mert annak szándéka nem fért bele egy már eldöntött geopolitikai folyamatba.
Ma, több mint egy évszázad távlatából emlékezünk. Nem nosztalgiával, hanem tanulsággal. A kolozsvári nagygyűlés emlékeztet arra, hogy közösségként mindig volt és van hangunk – és érdemes is hallatnunk, még akkor is, ha a történelem nem mindig hallja meg azt.
(Borítófotó: A román hadsereg bevonulása Kolozsvárra, 1918. december 24. Forrás: Wikipedia)