Magyarország angol barátja

99 évvel ezelőtt, 1927. június 21-én váratlan helyről érkezett remény a megcsonkított trianoni Magyarország számára: Sidney Harold Harmsworth brit sajtómágnás, Anglia harmadik leggazdagabb embere a Daily Mail hasábjain megjelentette híres írását, „Magyarország helye a Nap alatt” címmel.

A magyarok által csak Lord Rothermereként emlegetett Harmsworth megnevezése a család nemesi nevére utal, amelyet V. György brit király adományozott a famíliának. A brit sajtóbirodalom tulajdonosának cikke sokkal több mint egyszerű publicisztika Magyarországról, sokkal inkább egy tekintetes személyiség kiállása a magyar ügy érdekében. Harmsworth úgy vélte, hogy a trianoni rendezés nem tekinthető végleges és igazságos megoldásnak, mivel a békerendszer nem oldotta meg, hanem inkább elmélyítette a nemzetiségi feszültségeket Közép-Európában.

A derék angol lord írásában kíméletlenül bírálja a trianoni határhúzást, mint fogalmaz: „az igazságosság néha áldozatul esett a mohóságnak, aminek az lett a következménye, hogy Közép-Európa nagy része ma nagyon ingatag egyensúlyi állapotban […] él”. Az 1920-as békeszerződést félig elfelejtett szerződésnek nevezi, amely szerinte nem lehet véglegesen elrendezett, mert a nemzetiségek hálóját csak még tovább bonyolította, ami újabb világégés gyújtópontja lehet.  Rothermere ezt alátámasztandóan megjegyzi, hogy az sem lehet véletlen, hogy a békekötés után a Magyarország területéből felhizlalt új államalakulatok, mint Jugoszlávia és Csehszlovákia azonnal szövetséget kötött a nagyra nőtt Romániával és Franciaországgal hazánk csonka határainak érvényben tartása érdekében. A lord még hozzáteszi, hogy ez is csak azt bizonyítja, hogy a szerződés „nyilvánvaló tévedéseket és igazságtalanságokat tartalmaz”.

Rothermere felveti, hogy ideje az 1920-as szerződés tanulságait levonni és a trianoni határokat felülvizsgálni, mint fogalmaz: „azok, akik legjobban ismerik Közép-Európát, kezdik felvetni, hogy nem lenne-e bölcs dolog átfogalmazni a szerződés néhány nyilvánvalóan hibás pontját a ma meglévő nyugodtabb légkörben”.

Az írás görbe tükröt tart a trianoni békecsinálóknak, kíméletlen objektivitása miatt valószínűleg a kisantant országok sem tették ki az ablakba. A lord sorra veszi a három ország, Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia magyarjainak helyzetét, és mindhárom ország esetében igazságos megoldást is javasol:

• Erdély esetében véleménye szerint az oda került 1,75 millió magyar helyzete teljes mértékben megnyugtatóan nem rendezhető, mivel többségük etnikailag nem homogén területen él, ahol keverednek a román és a szász lakossággal. Azonban közvetlenül a határ mellett van két egybefüggő magyarlakta terület, amelyet pusztán a stratégiai fontosságú vasútvonal miatt adtak Romániának, azt a területet Magyarország vissza kellene hogy kapja.
• A Felvidék esetében több mint 1 millió magyart (és 3 millió osztrák-németet) csatoltak Csehszlovákiához. Javaslata szerint Csehszlovákia a déli magyarlakta sáv visszaadásával megszabadulhatna a későbbi etnikai konfliktusoktól, így akár még előnyös helyzetbe is kerülhetne.
• A Délvidék tekintetében felveti, hogy mintegy 400 ezer, többnyire egy tömbben élő magyar került a délszláv államhoz, akik a Dráva és a Duna által határolt háromszögben élnek, valamint megjegyzi, hogy a magyarokkal keveredve él még a területen 300 ezer német, akik minden bizonnyal szívesebben vennék, ha inkább újra hazánkhoz tartozhatnának. Így Jugoszlávia is megszabadulhatna az ország északi határai mentén élő elégedetlen nemzeti kisebbségeitől.

Ami a konkrét határjavaslatokat illeti, Rothermere nem a történelmi Magyarország teljes helyreállítását követelte. Elsősorban azokat a területeket kívánta visszajuttatni Magyarországnak, ahol a lakosság túlnyomó többsége magyar volt. Javaslatait etnikai alapon, népszavazások és a nemzetiségi viszonyok figyelembevételével kívánta megvalósítani. A lord küzdelmét a kor egyik legnagyobb példányszámú brit lapjának tulajdonosaként elsősorban sajtóbirodalmán keresztül folytatta, lapjait következetesen használta arra, hogy a nyugati közvélemény előtt ismertesse a magyar álláspontot.

Cikke nyomán bontakozott ki az „Igazságot Magyarországnak!” mozgalom, amely éveken át napirenden tartotta a magyar revízió kérdését. Neki köszönhetően indult el Endresz György magyar pilóta és navigátora, Magyar Sándor 1932-ben az Egyesült Államokba, majd Kanadába, hogy onnan átrepüljék az Atlanti-óceánt és Justice For Hungary (Igazságot Magyarországnak) feliratú repülőjükön megüzenjék a világnak, hogy a magyarok nem fogadják el véglegesnek a trianoni határvonalakat.

Talán a lord cikke lehetett az egyik gyújtópontja annak, hogy 1938-ban Bécsben német és olasz döntőbíráskodás alatt, a kisantant országok kényszerű beletörődésével Magyarország visszakaphatta a Felvidék déli, magyarlakta sávját, illetve ezzel mintegy dominóhatásként a rá következő években, 1939-ben hazatérhetett Kárpátalja, 1940-ben Észak-Erdély, majd végül 1941-ben a Délvidék egy része. Bár Anglia és Franciaország nem írta alá a bécsi döntéseket, azokat hallgatólagosan mégis elismerte.

Rothermere okkal érdemelte ki a „Magyarország angol barátja” címet, a hálás magyarság a magyar igazság szószólóját látta benne, akiről később utcákat neveztek el és akinek emlékműveket állítottak. Tiszteletére emelték 1928-ban a Szabó Ervin téren a Magyar Igazság Kútját, amelynek felirata is jól mutatja a magyarok lekötelezettségét: „E kutat hálás magyarok emelték Nagybritannia méltó fia Viscount Rothermere tiszteletére. Az ő betűje megöli a hatalmaskodást, az ő lelke megeleveníti az igazságot. 1928.”

(Borítókép: Lord Rothermere (László Fülöp alkotása, 1930). Forrás: Wikipedia)