Bálint József
Milyen természetes és megkérdőjelezhetetlen ma, hogy ezek a magyar föld színei. Nem volt ez azonban mindig így – a magyar trikolornak, a címernek és magának a három színnek is hosszú útja volt a napjainkban használt zászló- és címerváltozatokig.
Köztudott, hogy a vörös és fehér színek már az Árpád-ház uralkodása idején is használatban voltak Magyarországon, a XIII. század óta dokumentáltan is. Ezeket később – a korszakot mintegy behatárolva – nem véletlenül nevezte el a köznyelv „árpádsávosnak”, ugyanis az ezeréves Magyarország esetében az első magyar uralkodóház címerének elemei váltak fokozatosan az államcímer és a nemzet zászlajának állandó elemeivé.
A piros és fehér színek mellett a zöldet először II. Mátyás király 1608. november 19-i pozsonyi koronázásán használták együttesen nemzeti jelképként. A zöld a magyar címer harmadik színéből ekkor kapcsolódott önálló színként a korábbi kettőhöz, és vált ezek együttese a nemzeti identitás és a magyar szuverenitás emblémájává. Jó kétszáz évvel később, az 1848. évi XXI. törvény lehetővé tette nemzeti ünnepeink alkalmával az összes középületen, közintézményen és magyar hajón a magyar zászló és az ország címerének szabad használatát.
Bár a zöld szín csak a XVII. században csatlakozott a piros és fehér mellé, napjainkban már el sem tudjuk képzelni, hogy valaha nem ezek voltak országunk színei. Az Alaptörvény is definiálja a nemzeti lobogót: hazánk zászlaja három egyenlő szélességű, vízszintes sávból áll, melyek sorrendje (felülről) a piros, a fehér és a zöld. A zászlón a piros az erő, a fehér a hűség és a zöld szín a remény jelképe.
Mára ez a hármas egység olyan nemzeti szimbólummá vált, amely nagy évfordulós ünnepeink vagy sportesemények alkalmával milliók szívét dobogtatja meg határon innen és túl. Így vált a magyar zászló önazonosságunk egyik alapjává, hovatartozásunk kifejező eszközévé, összekötve minden magyart.
(Borítófotó: II. Lipót koronázása Pozsonyban 1790-ben, a falakat díszítő drapéria magyar nemzeti színekben pompázik. Forrás: Wikipedia)
