Lakatos Mihály
505 évvel ezelőtt, 1521. június 15-én hunyt el Bakócz Tamás esztergomi érsek, bíboros, aki a maga korában, a XV-XVI. században mindannak a megtestesítője volt, amit a XX. században úgy neveztek: „amerikai álom”.
Az „amerikai álom” olyan modern globális, de amerikai gyökerű mítosz, mely szerint bárki – származásától és vagyoni hátterétől függetlenül – kemény munkával, kitartással és áldozatvállalással sikeres emberré válhat, kitörve a szegénységből magas társadalmi státuszba juthat. Míg az esetek többségében ez csupán tündérmese marad, Bakócz Tamás sikerrel járt: egyszerű jobbágyfiúként született 1442-ben a ma Romániához tartozó partiumi Erdődön, és esztergomi érsekként, illetve a pápa által kinevezett bíborosként halt meg Esztergomban 1521-ben.
Pályafutásának íve valóban látványos, ám ha alaposabban megnézzük a XV. század társadalmi viszonyait, azt látjuk, hogy sorstörténete nem páratlan a Mátyás-kori Magyarországon. Maga Mátyás is köznemesi sorból származott, választott királyként került trónra, és saját tehetségének, az apja által biztosított jó nevelésnek, karizmájának, széleskörű műveltségének és rátermettségének köszönhette, hogy a kor zűrzavaros viszonyai között sikerült megtartania, sőt megszilárdítania trónját, hogy aztán az általa vezetett királyságot a korabeli európai nagyhatalmak sorába emelje. De említhetnénk Kinizsi Pált vagy apósát, Magyar Balázst is, akik szintén a társadalom alsóbb rétegeiből érkezve váltak a kor legjelentősebb politikai szereplőivé.
Ha a napjainkban dühöngő anglománia hívei lennénk, mondhatnánk azt is, hogy Bakócz Tamás „self-made man” volt. De mivel nem vagyunk a hívei, sőt elítéljük, inkább azt mondjuk: saját szerencséjének kovácsa volt. Ötgyermekes családból származott, apja, Bakócz Ferenc a Drágffy család jobbágyaként kerékgyártással foglalkozott. Hogy az ambiciózus apa nem saját sorsát szánta gyermekeinek, jelzi, hogy Tamás testvérbátyja, Bálint is egyházi pályára lépett, s ott nem minden tehetség nélkül működhetett, mert a pécsi püspökké avanzsáló Janus Pannoniustól ő örökölte meg a dúsgazdag titeli (Titel ma már Szerbia kisvárosainak számát gyarapítja) prépostságot.
A Bakócz família összetartó család volt: Bálint például nemcsak papi tanulmányai elvégzésében támogatta Tamást, de segített neki bejutni a király környezetébe is, majd amikor Mátyás felfigyel az íródeákként dolgozó fiatalember tehetségére, éles eszére, és bizalmas tanácsadójává tette, 1480-ban átengedte neki a titeli prépostságot, hogy megfelelő anyagi bázissal a háta mögött tarthasson igényt az újabb és újabb előléptetésekre. Amelyek nem is késtek: előbb királyi titkár lett, aztán 1486-ban győri püspökké nevezték ki (Titelt persze megtartotta) és királyi tanácsosi rangot kapott. De a kitüntetések az egyházi pályán is elkísérték: 1500-ban bíborossá, 1510-ben konstantinápolyi pátriárkává nevezték ki, ami azt jelentette, hogy a pápa után ő lett a második legmagasabb rangú főpap.
Eötvös József Magyarország 1514-ben című regényében (amelyben Bakács néven szerepel) Bakócz az alábbiakat mondja felemelkedéséről: „Mint jobbágy fia, pártfogó nélkül lépve az egyházi pályára, legmerészebb reményem az vala, hogy egykor Erdődön vagy Drágfinak más valamely jószágán plebánossá lehetek; s jól emlékezem, midőn e reményt anyám előtt kimondám, a szegény asszony csaknem rémülve csapta össze kezét: hogy merek magamnak ily állást, a családnak ennyi dicsőséget, neki, anyámnak, ily boldogságot reményleni; s anyámnak igaza volt; még e szerény vágyak elérésére sem mutatkozott valószínűség. Most enerőm s ügyességem által oly polcra emelkedtem fel, melynél magasabbat kevesen értek el. Az országban fölöttem csak a király, az egyházban csak a pápa áll, a második vagyok mind e két pályán; eddig a szerencse s enerőm vittek. Egy lépcső maradt hátra, s ennek áthágása lehetetlen.”
És valóban lehetetlen volt, az i-re nem került fel a pont. Pedig Bakócz minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a nagy művészetpártoló pápa, II. Gyula halálát (1513) követő pápaválasztáson ő legyen a befutó, és a kortársak szerint komoly esélye is volt rá, hogy első magyarként lehessen Róma püspöke. Ám a befutó mégis az olasz Giovanni Medici lett, aki X. Leóként lépett a pápai trónra.
És mintha ez cezúrát jelentett volna élettörténetében, ettől kezdve szerencséje (Magyarország szerencséjével együtt) hanyatlani kezd. Az új pápa (hogy megszabaduljon az immár két éve Rómában tébláboló legfőbb riválisától) azzal a feladattal küldte haza, hogy szervezzen keresztes hadjáratot a török ellen. Bakócz hazatért, és Dózsa Györgyöt bízta meg a keresztény sereg megszervezésével. A többit már ismerjük.
A sors megkímélte attól, hogy szemtanúja legyen ama ország bukásának, amelynek fénykorát még láthatta, s amelynek felemelkedéséhez szorgalma és tehetsége révén maga is hozzájárult. 1519-ben szélütés érte, majd 1521. június 15-én Esztergomban elhunyt. Ha a túlvilágról látta, valószínűleg annak sem örült, hogy ötszáz évvel később újabb esztergomi érsek maradt alul a pápaválasztáson. És szintén egy Leóval szemben…
(Borítókép: Cserna Károly rajzolatának részlete Bakócz Tamásról korabeli emlékérem nyomán (Nemzeti Múzeum, 1900 körül). Forrás: Wikipedia)
