Bálint József
36 éve, 1990. március 20-án ért tetőpontjára a romániai rendszerváltás legsúlyosabb etnikai konfliktusa: az 1990-es fekete március.
Az 1989-es kommunista rendszert megdöntő román forradalom egész Kelet-Európában a legvéresebb rendszerváltásnak bizonyult. 1990 boldog, demokratikus békeidőket ígért, az az erdélyi magyarság remélte, hogy végre fellélegezhet, szabadon élhet szülőföldjén, és méltósággal megünnepelheti az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját. Sajnos később kiderült, hogy ez csak naiv ábránd volt…
A Ceaușescu-diktatúra nemcsak fenntartotta, de fokozta is a románok és a magyarok közötti konfliktusokat. A kommunista időkben a magyarság nem ünnepelhette meg március 15-ét. Hiába bíztak abban a magyarok, hogy a kommunizmus bukása után végre megkaphatják a nekik járó nemzetiségi jogokat, a rendszerváltás csak kiélezte az etnikai konfliktusokat.
A román nacionalista körök még erőszakosabb asszimiláció és nemzetállami törekvések irányába indultak volna el. A soviniszták, mintegy megelőző csapásként, már március 14-én Szatmárnémetiben tiltakozó gyűlést szerveztek a magyar szabadságharcról való megemlékezés ellen. A Vatra Românească szélsőségesen nacionalista mozgalom tagjai másnap megrohamozták a katolikus székesegyház udvarán koszorúzókat, és egy embert megvertek. Március 16-án több száz fős román tömeg gyűlt össze, akik letépték a magyar feliratokat, magánlakásokba törtek be, és több embert összevertek.
A rendszerváltás után az addig kegyetlen módon elnyomott magyarok hangoztatni kezdték jogaikat. Míg Marosvásárhelyen a magyarok az anyanyelvű oktatás helyreállításáért és az önálló magyar orvosi és gyógyszerészképzés visszaállításáért, valamint magyar nyelvű szaklap újraindításáért küzdöttek, addig ezzel párhuzamosan a románok uszító szórólapokat terjesztettek a nagyobb románok lakta városokban, amelyen a román nyelv kizárólagos használatát követelték az élet minden területén. Februárban és márciusban a magyarok Erdély nagyobb, magyarlakta városaiban békésen, némán, kezükben könyvvel és gyertyával vonultak fel jogaikért, a magyar tannyelvű oktatásért, mindenhol elmondva a Miatyánkot is.
Március 15-én a magyarok több nagyvárosban is békés megemlékezéseket tartottak. A Vatra Românească több helyen megzavarta ezeket az eseményeket. A szélsőséges románok az ezt követő napokban magyar feliratokat távolítottak el és magyarokat inzultáltak. Az etnikai konfliktusok középpontjába az ekkor még többségében magyarok lakta Marosvásárhely került.
Március 19-én kezdtek igazán elfajulni az események, amikor a felhergelt soviniszta tömeg rárontott a magyarokra, majd fejszékkel és husángokkal megostromolta az RMDSZ székházát. A támadás során a román rendőrség és katonaság ahelyett, hogy megvédte volna az áldozatokat, megadta a parancsot a román tömegnek: „Vegyétek őket kezelésbe!”, majd tétlenül szemlélte a magyarok verését. Az atrocitások során a híres magyar író, Sütő András a fél szemére megvakult, több bordája eltört, párttársai súlyos sérüléseket szenvedtek.
A marosvásárhelyi pogrom 36 éve, március 20-án érte el tetőpontját. Azon a napon óriási magyar tömeg gyűlt össze, zúgott a „Gyilkosok, gyilkosok!”, és a „Most, vagy soha!”. A magyarok igazságot követeltek, kérték az előző napi brutális események kivizsgálását és Kincses Előd visszahelyezését az alelnöki székbe. Estére a románok is megkezdték a mozgósítást, autóbuszokkal, teherautókkal szállították a felfegyverzett embereket Marosvásárhelyre, akik kifejezetten a magyar lakosság megfélemlítésére és megtámadására készültek. Az autóik útközben két magyart is halálra gázoltak.
A románok megérkezésével a főtéren elszabadult a pokol. A városba érkező vérszomjas tömeg áttörte a rendőrségi kordont, és rárontott a fegyvertelen magyarokra, majdnem sikerült kiszorítaniuk őket a térről, de a magyarok ellentámadásba lendültek. A védekezés sikeres volt, ezért állóháború bontakozott ki, amikor is egy román sofőr itt is a tömegbe hajtott, elgázolva egy újabb magyart. Bár este 6 órakor megérkezett a román hadsereg, de a harcokat nem állították le, csak egyenes vonalban felsorakoztak a két tábor között, és a harckocsikból szemlélték az összescsapásokat, meg sem próbáltak beavatkozni.
Az utcai harcok fokozódtak. Este 8 órakor marosvásárhelyi cigányok érkeztek a Hidegvölgyből Gondos Károly és Boldizsár Máté vezetésével a magyarok segítségére. Ekkor hangzott el a híres kiáltás: „Ne féljetek, magyarok, itt vannak a cigányok!”. Az összecsapásban a fordulat este 22:45 tájékán következett be, amikor nyárádmenti székelyek jöttek a városba. A többnyire idős, 60 év feletti embereket második világháborús veterán, Márkus István vezette.
A harc nem tartott sokáig, a magyaroknak sikerült a románokat kiverniük a főtérről. Végül az ellentámadásba lendült magyarok megrohamozták a Grand Hotelt, és onnan is kiverték a románokat. Az ostrom végeztével az autóbuszaik felé menekülő románokat szétverték, elkergették, buszaikat felgyújtották. A sikert a magyarok a magyar himnusz eléneklésével ünnepelték meg, majd felhúzták a polgármesteri hivatal épületére a magyar zászlót. Hajnalban a román hadsereg elitejtőernyősei és egy gyalogos zászlóalj érkezett a városba, helyreállítva a rendet. Az összetűzéseknek öt halálos áldozata és mintegy háromszáz sérültje volt.
A később fekete márciusként emlegetett eseménynek súlyos következményei lettek a magyarokra nézve. A következő évtizedekben Marosváráshely magyar lakossága drámai módon csökkent, a magyarok inkább elköltöztek a városból, nagyon sokan Magyarországra települtek át. Az események kivizsgálása és az azokkal való objektív szembenézés a mai napig nem történt meg, pedig ez nemcsak a múlt feldolgozását szolgálná, hanem a jövőbeni békés együttélés alapja is lehetne. A magyar kormány 2010. márciusában elismerte az egykori résztvevők helytállását, többeket a Magyar Köztársaság Kisebbségekért Díjával tüntetve ki.
(Borítókép: Marosvásárhely, a városháza előtti tér 1990-ben. Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán)
