Bálint József
355 évvel ezelőtt, 1671. április 30-án végezték ki a Wesselényi Ferenc féle főúri összeesküvés három vezetőjét, Zrínyi Péter horvát bánt, Nádasdy Ferenc országbírót és Frangepán Ferencet.
A XVII. század második felében a Habsburgok egyre jobban elhanyagolták a keleti, magyar területeket, és erejüket nyugatra, a francia támadások megfékezésére összpontosították. I. Lipót alapvetően békés viszonyra törekedett a törökökkel, nehogy kétfrontos háborúba keveredjen. A király passzivitásának és védekező politikájának azonban Magyarország itta meg a levét, így a magyar nemesség ellenállásba kezdett.
Magyarország főméltóságai 145 év után megelégelték a Habsburgok magyarországi uralkodását, ugyanis úgy látták, hogy I. Lipót 1660 utáni politikájával eljátszotta a magyarok a bizalmát. A gyújtópont az volt, amikor az uralkodó tábornokai, hogy ne keveredjenek komolyabb konfliktusba az Oszmán Birodalommal, 1660 augusztusában tétlenül nézték végig a Partium legfontosabb erősségének, Erdély kapujának számító Várad elestét. Csak tetézte a felháborodást az 1663–64-es év háborúját lezáró, a magyarok számra különösen megalázó vasvári béke, amely rendkívüli csalódottságot váltott ki a magyar főurakból. Ekkor merült fel annak gondolata, hogyan tudnák visszavenni magyar kézbe az ország irányítását, és felszabadítani azt a Habsburg uralom alól. A konspiráció élére Zrínyi Miklós horvát bánt szerették volna felkérni, ő azonban 1664 novemberében vadászbalesetben életét vesztette, így került Wesselényi Ferenc nádor a szervezkedés élére.
Az összeesküvés összehozta a három részre szakadt országot. Magyarország legnagyobb méltóságai álltak be az ügy mögé: Wesselényi Ferenc nádor, aki az uralkodó után a legmagasabb tisztséget viselte az országban, Zrínyi Péter horvát bán, Horvátország, Szlavónia, Dalmácia területének legmagasabb szintű vezetője, aki a nádor után a második legfontosabb posztot töltötte be és Nádasdy Ferenc országbíró a Magyar Királyság harmadik legfontosabb tisztviselőjeként, a nádor helyetteseként. A szövetkezéshez később Frangepán Ferenc horvát főnemes, I. Rákóczi Ferenc és Apafi Mihály erdélyi fejedelmek is csatlakoztak.
„Látván azt, hogy Magyarországnak és a magyar nemzetnek ügye oly veszedelembe jutott légyen, hogy ha mi, kik az országnak első oszlopi vagyunk, valami szabados úton eleit nem veszszük, ezennel végső romlásra jut az ég alatt ilyen híres nemzetnek az ő sorsa” – írják az összeesküvők 1666. december 19-én megfogalmazott oklevelükben.
A szervezkedők kezdetben több sikeres lépést is tettek. 1665-ben felvették a diplomáciai kapcsolatot XIV. Lajos francia királlyal, aki a Habsburgok hátországának gyengítésére segítséget is ígért Wesselényiéknek. A következő esztendőben a kiterjedt felvidéki birtokokkal rendelkező I. Rákóczi Ferenc, Apafi Mihály és Frangepán Ferenc is csatlakoztak az ellenálláshoz, így látszólag reális közelségbe került a független és egységes Magyarország kikiáltása.
A következő esztendőkben azonban sorra komoly csapások érték az összeesküvőket. 1667-ben elhunyt a szervezkedés feje, Wesselényi Ferenc, a következő évben pedig I. Lipót és XIV. Lajos békét kötöttek, így mivel a francia diplomácia már nem volt érdekelt a magyar ügy támogatásában, gyorsan ki is hátrált mögüle. A balszerencsés fordulatot követően a magyar főurak már nem tudták titokban tartani az összeesküvést, végül 1669-ben éppen a nádor özvegye, Széchy Mária kezdte felgöngyölíteni az eseményeket, és a kiszivárgó információk miatt az egymásra is gyanakvó Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc felfedték kilétüket Lipót előtt.
Bár a király akkor megbocsátott az ellene szervezkedőknek, ezt követően már minden lépésüket szemmel tartotta. Bizalmatlansága később be is igazolódott: Zrínyiék újabb szervezkedésbe kezdtek, ami már jóval ígéretesebbnek bizonyult korábbi ténykedéseiknél. Azonban a Habsburgok kézben tartották az eseményeket, és az ország két pontján tervezett fegyveres felkelésről időben informálódtak. 1670. április 13-án Bécsbe csalva a bánt és Frangepánt, sikerült levelet is íratniuk velük, amelynek hatására I. Rákóczi Ferenc is beszüntette a fegyveres harcokat. Így sikerült megfelelő katonai beavatkozás nélkül is elejüket venni a tervezett horvátországi és felvidéki felkeléseknek.
A király kegyetlenül megtorolta a hűtlenséget. Zrínyit, Frangepánt és az augusztusban elfogott Nádasdyt, valamint Rákóczit is fő- és jószágvesztésre ítélte. Rákóczi csak édesanyja, Báthory Zsófia közbenjárásának köszönhetően menekült meg. A három főurat azonban 1671. április 30-án kivégezték, Frangepánt és Zrínyit Bécsújhelyen, míg Nádasdyt Bécsben.
Ez volt az első momentum, amikor a magyar függetlenségért megmozdult az ország. Jól mutatja ezt, hogy csak az 1670–71-es esztendőkben mintegy további 300 nemest találtak bűnösnek a felkelésben való részvételük miatt. A lőcsei és pozsonyi bizottságok meg is torolták ezt, az ítélet minden esetben teljes vagyonelkobzás volt. Ezzel a tettükkel a Habsburgok gyakorlatilag megrendítő csapást mértek a magyar nemességre, visszafordíthatatlan károkat okozva.
Lipót azonban ennyivel még nem elégedett meg, a „jogeljátszás” elméletére hivatkozva megpróbálta megfosztani Magyarországot korábbi jogaitól is, megszüntetve a rendi kormányzást, kísérletet téve az ország teljes beolvasztására a birodalomba. A király Johann Caspar von Ampringen személyében kormányzót küldött hazánkba, akinek rémuralma alatt a megtorlás szörnyű méreteket öltött, megindult az erőszakos rekatolizáció és a nemesi birtokok elkobzása révén a magyar nemesség totális kivéreztetése.
„Zrínyi vére mosta Bécset,
S senki bosszút nem állt…”
(Kölcsey Ferenc: Rebellis vers)
(Illusztráció: A Wesselényi-összeesküvés vértanúi. Rusz Károly metszete, 1871. Forrás: Wikipedia)
