Bálint József
1707. június 13. a magyar függetlenségi küzdelmek egyik nagybetűs napja, ugyanis 319 évvel ezelőtt ezen a napon mondták ki másodjára a Habsburg-ház trónfosztását.
Jól mutatja a magyarok Habsburgokkal kapcsolatos elégedetlenségét és sommás véleményét, hogy az uralkodásuk ideje alatt szinte néhány évtizedenként volt ellenük valamiféle függetlenedési szervezkedés, és majd minden századra jutott egy Habsburg-trónfosztás is.
Bár már 1437. és 1457. között a Habsburg-ház uralkodott Magyarország felett, de akkor még sikerült visszaszerezni magyar kézbe a hatalmat, és akkor volt hazánk egyik fénykora Hunyadi Mátyás királysága alatt. A Habsburgok csak Mohács után szilárdították meg hatalmukat az országban. Azonban 1526-ot követően még száz évnek sem kellett eltelnie, 1620-ban már sor került a Habsburg-ház első trónfosztására.
Nem sokkal később, az 1666-os Wesselényi-összeesküvés során az ország nemessége, köztük I. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, ismét fellázad a Habsburgok ellen. Ugyan a Wesselényi-féle szervezkedés nem érte el célját, mert 1671-ben vezetőit kivégezték, és mintegy 300 nemest sújtottak vagyonelkobzással, de ezzel a Habsburgok megágyaztak az ország későbbi Habsburg-ellenes közhangulatának és az 1703-ban kirobbant II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcnak. Rákóczi az ország politikai önállóságának visszaszerzését tűzte zászlajára, ezért a magyarok ismételten fegyvert fogtak a Habsburg-uralom ellen.
A Rákóczi-szabadságharc 1707-re érte el tetőpontját. Az 1705 szeptemberi szécsényi országgyűlésen megkezdték a független magyar államszervezet kiépítését, Rákóczi mint vezérlő fejedelem vezetésével. Az államforma rendi konföderáció lett. A fejedelem mellett Bercsényi Miklós vezetésével 24 tagú szenátus igazgatta az országot. Az évekig elhúzódó háborúban a kurucok egyre több katonai sikert érnek el. 1707 végére az ország jelentős részét sikerül felszabadítaniuk és magyar kézbe visszavenniük. A nemzetközi helyzet, különösen a spanyol örökösödési háború átmenetileg kedvező lehetőséget kínált a magyar ügy számára, hiszen a Habsburgok erejének jelentős részét nyugati hadszíntereken kötötte le a konfliktus.
1707. június 13-án az ónodi országgyűlésen a magyar rendek kikiáltották a Habsburg-ház trónfosztását, emellett a háború financiális problémáit is rendezték: kétmillió forint hadiadót vetettek ki, amelynek megfizetésére a nemességet kötelezték. Az ország irányítását hivatalosan is a fejedelemre, valamint a szenátusra bízták. A történelmi pillanatot Bercsényi Miklós szavai nyomatékosították és tették örökre emlékezetessé: „Eb ura fakó, József császár nem királyunk többé!”.
Az ónodi országgyűlés egyértelmű üzenetet küldött Európának: a magyarok nem kívánják többé a Habsburg-igát cipelni, és a kezükbe veszik országuk irányítását. A kedvező nemzetközi helyzetet kihasználva, még abban az évben szeptemberben Rákóczi szerződést kötött Varsóban I. (Nagy) Péter orosz cárral, az orosz fél kötelezte magát, hogy „szelíd eszközökkel” megpróbál befolyást gyakorolni a Habsburgokra, hogy „adják vissza Magyarország és Erdély szabadságát”, és titokban megállapodtak arról is, hogy támogatják a bajor választófejedelem igényét a magyar trónra. Franciaországtól anyagi támogatást is sikerült szerezni a harcok folytatásához.
Sajnos azonban 1708. nyarán-őszén végzetes fordulat következett be a magyar szabadság ügyében, a felkelők Trencsénnél elszenvedték legsúlyosabb vereségüket a császáriaktól. A szabadságharc utolsó szakaszában a nemzetközi támogatás megszűnt, mind az oroszok, mind a franciák kihátráltak mögülünk, Rákóczi rézpénze is fokozatosan elveszítette értékét, így a nemzet egységét sem tudták már fenntartani. Rákóczi politikai tervei, hogy magyar–sziléziai–morva konföderációt hozzon létre, így örökre szertefoszlottak. Végül a rendek 1711-ben elfogadták a szatmári országgyűlésen a Habsburgok feltételeit, és a kuruc seregek a majtényi síkon felvonultak, és lezárták a harcokat.
Bár a szabadságharc végül nem érte el célját, az ónodi határozat a magyar alkotmányos és függetlenségi gondolkodás egyik legfontosabb dokumentumává vált. Az ónodi döntés tehát hosszú történelmi folyamat kiemelkedő állomása volt, amely a magyar nemzeti önrendelkezésért folytatott küzdelem egyik legjelentősebb jelképe maradt a későbbiek során is.
(Borítókép: Rákóczi az ónodi országgyűlésen, Dudits Andor festménye. Forrás: Wikipedia)
